Jelen esztendőben, amelyet a küldetés évének nyilvánított egyházunk, különös jelentőséggel bír pünkösd ünnepe, amikor a Szentlélek kitöltetésére és a keresztény egyház megalakulására emlékezünk. Számunkra, akik a jelenben sokszor kétkedve keressük küldetésünk megélésének lehetőségeit, nagy bátorítást jelent felismerni, hogy a bizonytalansággal és reménytelenséggel viaskodó tanítványok áldozócsütörtökön hogyan ébredtek küldetésük felismerésére, és ez a felismerés hogyan vált csodatevő cselekvő erővé a Szentlélek hatására.
Hitünk szerint a Szentlélek Isten azon tevékenységét jelenti, amellyel közvetlen kapcsolatot létesít teremtményeivel. Ez az isteni jelenlét állandó és egyetemes, így bárki, bármikor részese lehet, amennyiben nyitott rá és képes befogadni azt.
A Bibliában számos olyan történetet olvashatunk, amely a Szentlélek általi megérintettségről szól. A Szentlélek megtisztítja és felhatalmazza az elhívottakat. (…) Pünkösdkor is hasonló történik: a lángnyelvek megtisztítják a tanítványokat, átjárja őket Isten ereje, és ezáltal felhatalmazza őket a prófétai szolgálatra. Ők pedig áttüzesedett lélekkel szólnak, nyelveken beszélnek Isten akaratáról.
Pünkösd a Lélek kiáradásának ünnepe. A Szentlélek nem külső parancs, nem harsány csoda, hanem csendes, átalakító erő, amely belülről formálhat át bennünket. Önvizsgálattal és imádsággal engedjük hát, hogy ez az isteni Lélek megtisztítson. Hogy teljes erejével átjárjon, és bátor kiállásra, tanítványi viszonyulásra sarkalljon. Hogy kimossa lelkünkből az önzést, félelmet, előítéletet. Hogy képessé tegyen azt is szeretni, akit nehéz. Hogy képessé tegyen a teljes megbocsátásra, az alázattal végzett szolgálatra. Állandó, áldott emberi feladatunk figyelni, megérteni és megvalósítani Isten akaratát. Ez nem valamiféle természetfeletti parancs, hanem az élet hétköznapjaiba szőtt lehetőség. Valósággá válik, valahányszor igazat szólunk, amikor kiállunk az igazságtalanul szenvedő mellett, amikor nem félünk hinni a jóban akkor sem, ha időnként összenyom a sötétség.
Ez a megérintettség mindannyiunkra vonatkozik. Még akkor is, ha méltatlannak érezzük rá magunkat, mint Ézsaiás. Még akkor is, ha gyengének gondoljuk magunkat, mint Jeremiás. Még akkor is, ha félünk és nem érezzük késznek magunkat rá, mint a tanítványok.
Az ószövetségi példák és pünkösd között van azonban egy lényeges különbség: pünkösdkor nem külön egyéneket szólít meg Isten, hanem egy áldozócsütörtökön küldetésére ébredt közösséget, amelynek tagjai nemcsak egy akaraton voltak, de egyazon térben is. Egymás összeadott tenni akarásával teljesedhetett ki közöttük Isten csodatevő ereje, hogy legyőzhessék a félelmet és vállalják küldetésüket. Ez Istennek a közösségben megmutatkozó ereje! Ez az ereje a vasárnapról vasárnapra egyazon templomi térben imádkozó gyülekezeteinknek, a ténylegesen együtt lelkesedő, együtt cselekvő híveink közösségeinek, akik együtt tudjuk kiteljesíteni egyéni küldetésünket is.
Így válhat valósággá közöttünk Isten országa – nem valahol a messzeségben, hanem itt és most, emberi kapcsolatainkban, közösségeinkben. Ez a mi ünnepi meghívásunk és küldetésünk: a Lélek tüzében megtisztulva és felbátorodva, egymás által megerősödve Isten munkatársaivá válni ebben az állandó megváltásra váró világban.
Töltse ki lelkét ránk ezen az ünnepen is gondviselő Istenünk!
Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke