Eredményes tengerparti kiszálláson vannak túl a sepsiszentgyörgyi Show Time sportolói, akik tizenöt – öt-öt első, második és harmadik – dobogós helyezéssel tértek haza az elmúlt hét végén Konstancán megtartott dzsúdzsucu George Ungureanu Kupáról. A megyeszékhelyi alakulat emellett a NoGi versenyszámban a harmadikként végzett.
Húsz hazai és külföldi klub képviseletében mintegy négyszáz sportoló mérettetett meg az elmúlt hét végén Konstancán megtartott dzsúdzsucu George Ungureanu Kupa második kiírásán, a népes mezőnyben pedig ott voltak a sepsiszentgyörgyi Show Time versenyzői is. A megyeszékhelyi klubtól a három első helyet begyűjtő Miruna Masar mellett Bács Rita és Alin Pantelimon állhatott még fel a dobogó legmagasabb fokára, második lett Bianca Zamfir, Sophie Florea, Ianis Bărbulescu, Hanna Mămăligoi és Radu Ganea, míg Gheorghe Dragoș Darie két, Bács Rita és Ianis Bărbulescu egy-egy számban volt harmadik helyezett. A konstancai viadal után a csapat legjobbjának járó elismerést Miruna Masar, míg a legtechnikásabb sportolónak járó különdíjat Bács Rita kapta meg.
„Büszkék vagyunk minden egyes sportolóra, aki szőnyegre lépett Konstancán és a legjobbját nyújtotta ezen a viadalon. Az elért eredmények mindenképp tükrözik a kemény edzéseket, a meghozott áldozatokat, és mindenekelőtt azt a szenvedélyt, ami összeköt bennünket. Egységes csapat vagyunk, és az érmek egy kivételes csapatmunka eredménye” – nyilatkozta a Show Time csapat koordinátora, Cristian Schiopu vezetőedző. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.