Ősztől megszűnik a hat évvel ezelőtt létrehozott szakiskolai hálózat, felvételit már csak a szakközépiskolai osztályokba hirdetnek. Az érintett iskolák szerint ebben a felállításban nem lehet szakképzésről beszélni, mert a líceumi órakeretben olyan kevés a gyakorlat, hogy az semmiképp nem elegendő egy szakma megtanulásához.
Ecaterina Andronescu oktatási miniszter azt a szakoktatást számolja fel, amit a Năstase-kabinet idején tárcavezetőként ő hozott létre. Hat esztendővel ezelőtt kezdték meg működésüket a 2+1+2 év kifutású szakiskolák, amelyek első két esztendeje megfelelt a régi szakmunkásképzőnek, és ennek végzőse megszerezhette az EU tagországaiban egységes 1-es szakképesítési minősítést, a kiegészítő év után a tanuló vizsgázhatott a 2-es kategóriájú oklevélért, a IV. és V. év elvégzése feljogosította a diákot az érettségire és a 3-as fokozat megszerzésére. Tavaly végzett országszerte az első V. éves évfolyam, idén a második ilyen nemzedék ballag.
A szakiskolával párhuzamosan működnek a szakközépiskolák, de ezek órakerete inkább hasonlít az elméleti oktatáshoz, mint a szakképzéshez, a kevés gyakorlat nem elegendő egy szakma elsajátításához. Kiss Imre, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola igazgatója szerint a változtatással a diákok járnak rosszul, mert a munkaerőpiacon a gyakorlati tudást várják el a szakiskolásoktól, erre pedig a líceum nem készíti fel őket. Az iskolavezető úgy véli, a szakiskolák felszámolásának hatását hosszú távon nem gondolta át a miniszter, és úgy tűnik, azzal sem számolt, hogy mindegy, minek nevezik, ugyanaz a gyermekanyag tanul majd a líceumban, mint korábban a szakiskolában. Tehát érettségizni fognak azok a diákok is, akik eddig nem ezt a vonalat választották, illetve nem volt meg hozzá a képességük — véli az igazgató. Ráadásul a heti óraszám lecsökkentése, amit szintén szeptembertől vezetnek be, a szaktárca által kidolgozott tanterv szerint a gyakorlati oktatást csorbítja, ez újabb hátrányt jelent a tanulók számára, de érinti a szakképzésben dolgozókat is, sokuknak veszélybe kerül az állása. A szakiskolák várják az új beiskolázási tervet, amiről egyelőre nem tudni, azt jelenti-e, hogy minden korábban jóváhagyott osztály megmarad, ,,csupán" átkeresztelik a szakiskolát szaklíceummá, vagy az osztályok számának csökkentésére is számítaniuk kell. Annyi biztos, a pedagógusok tavaszi áthelyezési időszaka, a IX. osztályos helyek meghirdetése előtt ennek ki kell derülnie.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.