A Csillagőrző Egyesület Hazatalálás programjának második előadásán Grandpierre Attila magyarországi csillagász a székelyek őstörténetét sajátos összefüggésrendszerben mutatta be a nagyszámú érdeklődő előtt.
A terjedelmében és tartalmában is kimerítő előadásban a „hivatalos" történetírástól eltérően egy sor régészeti, kultúrantropológiai, embertani, genetikai, jogi, zenei népjelző alapján az előadó, aki íróként és zenészként szintén a magyarság ősi összefüggéseit kutatja, azt kívánta bizonyítani, hogy az emberi kultúra bölcsőjét több tízezer évvel ezelőtt a Kárpát-medencében ringatták, a tervezett és sorozatos keleti és nyugati vándorlások innen indultak, a székelyek valójában a legtöbb indoeurópai nép ősei. A több mint kétórás előadás következtetése szerint a Székelyföldön alig néhány száz évvel ezelőtt még elsőbbséget élvező közösségi jog lehet az a keret, amely megmentheti a magyarságot, de minden népet a pusztulástól. Grandpierre Atilla ugyanis úgy véli, az individuumot mindenek fölé emelő globalizált civilizáció, amely nem az égiektől kapott rendeltetés alapján határozza meg magát, a vesztébe rohan.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.