Senkinek ne legyenek kétségei, az uniós büntetőintézkedések működnek, Oroszország csak az erőből ért, semmi másból – jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tegnap Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén.
Hangsúlyozta, az Európai Bizottság azért javasolta az újabb, immár 18. szankciós csomagot, hogy továbbra is nyomást gyakoroljon Oroszországra. Az EU minden szankcióval gyengíti Oroszország azon lehetőségét, hogy tovább háborúzzon – fogalmazott. Ukrajna támogatását folytatni kell, ugyanis minél erősebb Ukrajna a harcmezőn, annál jobb helyzetben lesz a tárgyalóasztalnál, illetve hozzájárul ahhoz, hogy Oroszország végre hajlandó legyen béketárgyalásokat kezdeni. A főképviselő Mark Rutte NATO-főtitkárt idézte: „ha nem segítünk tovább Ukrajnának, akkor kezdjünk el mindannyian sürgősen oroszul tanulni”.
Kallas kijelentette: Oroszország megsérti az európai légteret, provokatív katonai manővereket hajt végre az uniós határok mentén. Katonai erőit erősíteni próbálja, atomarzenálját pedig gyarapítja. Oroszország tehát közvetlen fenyegetést jelent az Európai Unió számára, a transzatlanti egységet és biztonságot veszélyezteti. Ezért minden európai országnak, minden NATO-szövetségesnek el kell gondolkodnia, újra kell terveznie a védelmi prioritásait. Az Európai Uniónak minden pénzügyi lehetőséget meg kell ragadnia, hogy kiszámíthatóságot biztosítson a védelmi ipar számára.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly Oroszország többet költött védelmi célokra, mint az Európai Unió egésze. Ez egy agresszióra vonatkozó hosszú távú terv részét képezi. Egy ország sem költ ennyi pénzt védelmi célokra, ha nem akarja használni a hadseregét – mondta. Ezzel összefüggésben Kallas hangsúlyozta: a NATO-szövetségesek egységének megőrzése legalább olyan fontos, mint a védelmi kiadások növelése.
Az európai kontinens egyre veszélyesebb, ugyanakkor, ha egységesen reagál, az jóra vezet. A NATO-val és Amerikával szemben Oroszországnak esélye sem lehet – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.