Június végéig minden háromszéki városi napközi otthon fogadja a gyermekeket, júliusban az óvodák fele tart nyitva, majd váltanak, és augusztusban másik nyolc egységben várják reggelente a kicsiket.
Sepsiszentgyörgyön a Benedek Elek, az Árvácska, a Napsugár és a Pinocchio Napközi Otthon működik egész júliusban, Kézdivásárhelyen a Manócska szintén a hónap végéig, a Vackor ellenben csak július 17-ig tart nyitva, Kovásznán az 1. sz. napközi, Bodzafordulón a Prichindel július végéig megszakítás nélkül fogadja a gyermekeket. Baróton az egyetlen napközi otthon, a Cimbora egész júliusban zárva tart, augusztus elsején újból kinyit, erről a szülőket már tanévkezdéskor értesítették – tudtuk meg Szőcs Imola magyar óvodai oktatásért felelős háromszéki tanfelügyelőtől. Augusztusban a megyeközponti Gulliver, a Hófehérke, a Kőrösi Csoma Sándor és a Csipike Óvodában lesz tevékenység, Kézdivásárhelyen a Bambi és a Csipkerózsika működik majd, Bodzafordulón az egyetlen napközi a nyár utolsó hónapjában zárva tart.
Ahol a napközi nyitva lesz, ott a konyha is működik, minden helyszínen jó előre felmérik, hány gyermekre számíthatnak, ez fontos a beszerzés miatt. A vakációs létszám igen változó, ahol a szülők meg tudják oldani a gyermekek felügyeletét a családban, ott kevésbé igénylik a szünidőben az óvodai foglalkozásokat, de ahol ez nehézséget okoz, ott is ajánlott egy kis vakációs pihenőt adni a gyermekeknek – mondta a tanfelügyelő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.