Pár napja az állami vasúttársaság (egész pontosan annak személyszállítást végző ága) kongatta meg a vészharangot, mondván, a fizetésképtelenség felé menetelnek, mivel az idei állami támogatás nem fedezi alapvető költségeiket, ez pedig az év vége felé a közszállítás ellehetetlenedéséhez vezethet. A helyzet súlyosságát megerősítendő azt is közölték, hogy adósságaik megközelítik az 500 millió lejt, és egyes szolgáltatóktól már ultimátumot kaptak, így az is előfordulhat, hogy adott járatokat fel kell függeszteniük. Röviden fogalmazva: a helyzetük siralmas. Ám amint azt már megszokhattuk, a drámai bejelentést követően máris jött a magyarázkodás, maszatolás, finomítás: egy nap múlva már bőszen cáfolták, hogy csődöt mondanának, netán járatokat függesztenének fel. És persze azt is gyorsan bedobták, hogy az illetékes hatóságokkal közösen biztosan találnak megoldást.

Nagy kár, hogy nem tették hozzá: amint az elmúlt mintegy tíz évben is. A vasúttársaság ugyanis 2016 óta folyamatosan veszteséges, és minden egyes évet egyre duzzadó adósággal zár. És mindezt úgy, hogy közben a szolgáltatások minősége pár kivétellel a legjobb esetben is csak stagnál, de inkább egyenesen romlik.

Szintén az elmúlt napok egy másik idevágó híre az állami erdészet, a Romsilva, illetve a Trans­electrica háza tájáról érkezett. Előbbinél a számvevőszék ellenőrzése nyomán kiderült, hogy 2021 és 2023 között több mint 200 millió lej prémiumot és fizetéspótlékot fizettek ki jogtalanul, különböző bérszámfejtési machinációkkal. Hasonló „cselekre” bukkant a számvevőszék a Transelectricánál is, igaz, hogy itt „csak” pár tízmillióról van szó. Feltételezhető, de erősen valószínűsíthető, hogy ilyen és hasonló pénzügyi cselek nem csak a jelzett időszakban, de előtte és utána is történtek, és nagy eséllyel ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik.

A fentebb leírtak két végletet igazolnak, az egyik az állandóan anyagi bajban lévő, míg a másik az egyébként elfogadható vagy kifejezetten jó helyzetben leledző állami vállalaté, a közös nevező viszont mindkettőnél a közpénz felhőtlen felelőtlenséggel való kezelése. Azt azonban mindkét eset jól mutatja, hogy az ország pénzügyi gondjai a katasztrofális kormányzati lépéseken túl sokkal mélyebben gyökereznek, több évtizedes szokás, berögződés, hagyomány, hogy az államot válogatott módszerekkel pont a saját dolgozói szipolyozzák leginkább. Rendszerszintű, polipként szétágazó jelenség ez, melyet, ha az elkövetkezőkben nem sikerül legalább részben megbontani, akkor a leghatékonyabb fiskális vagy gazdasági reform is csak halvány szépségtapasz marad, mely körül a pazarlás, a közpénz elszivárgása zavartalanul zajlik majd tovább.

A szerző felvétele