A magyar alprefektus kinevezése hetek óta borzolja a kedélyeket, az RMDSZ vezetősége Bukarestben állapodott meg erről a DLP irányítóival, de az egyezség a helyi demokrata-liberálisok ellenállásába ütközött, a Gheorghe Baciu megyei elnök által irányított szervezet mindent megpróbált, hogy meghiúsítsa az ígéretet.
György Ervin január végéig, Codrin Munteanu kinevezéséig látta el a kormánybiztosi teendőket, akkor egy határozattal kormányfelügyelővé nevezték ki. Tegnap délben tudta meg, hogy elnyerte az alprefektusi megbízatást, a gyakorlat szerint három napon belül hivatalosan is beiktatják. A jelenlegi csapattal dolgozott együtt az elmúlt négy esztendőben, s bár más volt a felállás, hiszen ő volt az elsőhegedűs, továbbra is csapatmunkára és együttműködésre számíthat — mondta el lapunknak. Várhatóan lesznek olyan kérdések, amelyekben nem értenek majd egyet, de számít arra, hogy számos dologról meg tudja győzni új főnökét. Meglátása szerint az utcanévadó, illetve címerbizottságban sem történt volna meg a magyar szakemberek románokra cserélése, ha akad valaki, aki józanul érvel ez ellen. György Ervin a négy évvel ezelőtt megkezdett munkát kívánja folytatni, örvendetesnek tartja például, hogy utódja támogatja a bölöni romakérdés általa kidolgozott rendezési tervét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.