Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 55 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy elgázolt egy 43 éves nőt Kézdiszentléleken, és elhagyta a tett helyszínét.
Sokkoló eset Kézdiszentléleken címen online felületünkön már szerdán, nyomtatott lapszámunkban csütörtökön közöltük, hogy szerdán reggel súlyosan sérült nőt találtak Kézdiszentléleken, az út szélén. A Kézdivásárhelyi Ügyészség pénteken közölte, az általuk vezetett, a rendőrség közreműködésével végzett kivizsgálás során kiderítették, hogy a gyalogost kedden este elütötte egy autó, amelyet K. C. vezetett. A baleset után a sofőr azonnal elhagyta a helyszínt, anélkül hogy segítséget nyújtott volna az áldozatnak. Másnap reggel, amikor rábukkantak, a sérültet a kézdivásárhelyi kórházba szállították, stabilizálták állapotát, majd továbbvitték a Brassó megyei sürgősségi kórházba. Az igazságügyi orvosszakértők megállapításai szerint a súlyosan sérült áldozat élete veszélyben forgott, gyógyulásához mintegy 45–50 nap orvosi ellátás szükséges. A Kézdivásárhelyi Ügyészség indítványára a Kézdivásárhelyi Bíróság csütörtökön elrendelte K. C. harmincnapos előzetes letartóztatását. A vádlottat a megyei fogdába szállították. A kivizsgálást folytatják. (sz.)