Huszonhét évvel ezelőtti indulása után pénteken ballagott az utolsó évfolyam a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán a közigazgatási szakembereket képző szakon. Szombaton az üzletigazgatási tanszék nyolcvankilenc és a környezetmérnöki szak tizenhat idei végzősét is elbúcsúztatták.
Felcsendült a Gaudeamus, és az egyetem nagy dísztermébe bevonult a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara közigazgatási tanszének húsz végzőse: tizenöten a magyar csoportból, öten a román tagozatról. Előbbin három év alatt öten maradtak ki, utóbbi esetében 50 százalékos volt a lemorzsolódás. Az 1998-ban indult képzésre huszonhét év alatt több mint 2200-an iratkoztak be és kilencszázan diplomáztak, voltak, akik nem ugyanabban az esztendőben, amikor befejezték tanulmányaikat, hanem egy-két évvel később.
Székely Zsolt huszonöt éve oktatója az egyetemnek, pénteken ő búcsúztatta a román tannyelvű csoportot, és egyben ő is búcsúzott a BBTE-től. Arra kérte a végzős hallgatókat, ne veszítsenek a lendületükből, mindig legyen idejük a legfontosabb dolgokra, és tartsák tiszteletben a szakma erkölcsi vonatkozását. Manapság sok lehetőség áll a fiatalok előtt a közigazgatás terén, rajtuk áll, hogyan használják a tanultakat – mondta Botos Attila, a magyar csoport évfolyamvezetője.
Egy korszak zárul le, amely évtizedeken át fontos része volt Sepsiszentgyörgy szellemi életének – hangsúlyozta Kovászna megye kormánymegbízottja. Ráduly István szerint az egyetemen töltött évek, a közös élmények olyan értékrendet hordoznak, amelyet érdemes a hallgatóknak magukkal vinni, továbbadni, képviselni. Azt kívánta a végzősöknek, a tudás ne csak szakmailag, hanem emberileg is gazdagítsa életüket.
Sztakics Éva alpolgármester szerint a BBTE sepsiszentgyörgyi kirendeltségének megalapítása nem csak egy oktatási intézmény létrejöttét jelentette, hanem közösségépítést, tudásalapú fejlődést és új perspektívákat is. A helyi egyetemen olyan nemzedékek nevelkednek, amelyek nemcsak tanulnak, hanem gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak és a város jövőjét formálják – hangsúlyozta a városvezető. Török Enikő, az 1998-ban indult sepsiszentgyörgyi közigazgatási képzés első végzős évfolyamának egykori hallgatója, az egyetem jelenlegi oktatója úgy fogalmazott: számára ez a hely közösség, otthon, szellemi műhely, és megemlékezett a tanszék vezetőiről, név szerint említve néhai Cziprián-Kovács Lorándot, Székely Zsoltot, Butyka Lorándot, Csák Lászlót.
A végzős hallgatók nevében Bodor Adrienn és Sinka Izabella mondott köszönetet a tanároknak, szülőknek, tanulótársaknak, hangsúlyozva: hivatásuknak érzik választott szakmájukat. Dénes Előd református lelkész-esperes a Zsoltárok könyvéből (32/8) vett idézetre alapozva mondta a végzősöknek: legyenek bölcsek abban a tekintetben, hogy mindig helyesen döntsenek, válasszanak és kérjék Isten tanácsát, majd Takó István plébános mondott áldást. A ballagás az oklevelek kiosztásával ért véget.