Autósport, Kolozsvár RaliIsmét dobogósok a kezdő daciások között

2025. június 23., hétfő, Sport

A máramarosi forduló után a Kolozsvár Ralin is felállhatott a kezdő daciások viadala képzeletbeli dobogójának harmadik fokára a kommandói Deák Tamás, aki új navigátorral és új autóval vágott neki az elmúlt hétvégén a kincses városban és annak környékén megtartott viadalnak. A háromszéki pilóta a román ralibajnokság harmadik versenyét összetettben a 48., az RO6-os géposztályban a 12., míg a kezdők között a 9. helyen fejezte be.

  • Fotó: Facebook / Tamas Deak
    Fotó: Facebook / Tamas Deak

Szombaton és vasárnap tartották meg a Kolozsvár Rali harmincadik kírását, amelyre előzetesen 73 egység nevezett be, ám csak 67 csapat állt rajthoz, és csupán 50 páros fejezte be az aszfalton lebonyolított, a technikát és az embert egyaránt komoly erőpróba elé tevő viadalt. A Máramaros Rali után a kincses városban is ott volt a kommandói Deák Tamás, aki új autóval és új navigátorral teljesítette a ralibajnokság harmadik futamát. Tamás azért cserélte le a korábbi Dacia Sanderóját, mert ahányszor versenyzett vele, mindig gondjai adódtak, s elmondása szerint az autó motorhiba miatt nem is ért célba a kolozsvári viadalon. Emellett előző segítője, a bukaresti Annelise Bîrloiu most testvérével vett részt a hétvégi ralin, így a háromszéki ezúttal a csíkszeredai Csikós Sándor oldalán versenyzett.

Az első gyorson tapasztalt technikai gond rányomta bélyegét Deákék teljesítményre, akik az RO6-os kategóriában a 12–14. helyezés között zárták a mért szakaszokat, és a tizenkettedikek lettek a géposztályban. A háromszéki/hargitai páros összetettben a 48., a kezdők között a 9. helyen fejezte be a Kolozsvár Ralit, amely a Simone Tempestini/Carmen Poenaru (Porsche 997 RGT) kettős sikerét hozta.

„Sajnos a technika ördöge nagyon kibabrált velünk, hiszen az első gyorsasági szakaszon fék nélkül maradtunk, és óriási hátránnyal értünk célba. Egyáltalán nem volt könnyű versenyünk, ám nagyon örvendek, hogy célba tudtunk érni. Mindent összevetve elégedett vagyok az eredményünkkel, amely talán jobb is lehetett volna, ha nincs a technikai gondunk. Külön örvendek, hogy a kezdő daciások között ismét harmadikok lettünk, és már nagyon várom a folytatást” – nyilatkozta Deák Tamás.

Eredmények: * összetett: 1. Simone Tempestini/Carmen Poenaru (Porsche 997 RGT) 57:12.6 perc, 2. Norbert Maior/Francesca Maior (Citroën C3 Rally 2) 37,9 másodperc hátrány, 3. Andrei Gîrtofan/Tudor-Septimiu Mârza (Škoda Fabia RS Rally 2) 1:37.7 perc h., …48. Deák Tamás/Csikós Sándor (Dacia Sandero) 29:50,5 p h. * RO6-os géposztály: 1. Dragoș Tuluc/Aurelian Hanea (Suzuki Swift Sport) 1:11:30.5 óra, 2. Emanuel Resiga/Denisa-Anca Resiga (Suzuki Swift Sport MK5) 23,8 mp h., 3. Daniel Militon/Bogdan Giol (Suzuki Swift Sport MK5) 2:50.1 p h., ...12. Deák/Csikós 15:32.6 p h. * kezdők: 1. Tuluc/Hanea 1:11:30.5 óra, 2. Eduard Bîrloiu/Annelise Bîrloiu (Suzuki Swift Sport MK5) 3:41.0 p h., 3. Andrei Bîrsan/Mihai Sandu (Renault Clio Rally5) 3:43.2 p h., ...9. Deák/Csikós 15:32.6 p h.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1194
szavazógép
2025-06-23: Sport - Tibodi Ferenc:

Bukott a címvédő, először nyert Kilyén

Véget ért a tizennegyedik Székely Vágta, a magyarországi Nemzeti Vágta előfutama. Kellemes júniusi napsütésben zajlott le a kétnapos lovas rendezvény, amelyet az Eresztevény feletti magaslaton, az Óriáspince-tetőn tartottak meg. Az eseményen összesen negyven zsoké és ló vett részt, és minden kategóriában akadt háromszéki induló. A Székely Vágta nem csupán sportvetélkedő, a látványos futamok mellett a nagyszámú érdeklődő lovas színházi előadást, különböző kaszkadőrmutatványokat, fotókiállítást, láncfűrészes fafaragást láthatott, és nem maradt el a hagyományos kézművesvásár sem.
2025-06-23: Sport - :

Elpáholták a Puskás ’87-et és a Szemerját (Minifoci)

Gólzáporos fordulón van túl a sepsiszentgyörgyi öregfiú minifoci-bajnokság, amelynek 12. körében összesen 49 találatot jegyeztek a csapatok. A legtöbb gólt az S&Z és a Dorco alakulata szerezte, előbbi a Puskás ’87, utóbbi pedig a Szemerja legénységét páholta el.