Hiszem viszont, hogy a mélységekből rengeteget tanultam. A kételkedő időszakok megerősítették a hitemet. A stresszes napok, kilátástalannak tűnő helyzetek rádöbbentettek: minden lehetséges annak, aki hisz. De nemcsak nehéz napokat, hanem sok szép pillanatot, hetet, hónapot töltöttem az ódonnak tűnő, de melegséggel teli falak között. Azokra a tavaszi és őszi estékre szeretek a leginkább visszaemlékezni, amelyek az udvaron, beszélgetéssel teltek el. De nemcsak ezt a kellemes hangulatot viszem magammal, hanem mély beszélgetéseket és olyan barátokat is, akikre a jövőben is számíthatok majd. 

Amikor első alkalommal átléptem a küszöböt, sok félelmem volt: Vajon fognak engem itt szeretni? Elég leszek? Teljesítek majd? Most is van egy félelem bennem: Vajon fog szeretni engem az a közösség, ahova küld az Úr? Pedig ez a kérdés nem is lényeges. Én már most döntök amellett, hogy szeretni fogom azt a nyájat, amelyet Isten rám bízott. 

Idáig megsegített hát az Úr. A rosszat elfeledve, a jót pedig magamban tovább hordozva szeretném elkezdeni a nagybetűs életet, amelyet már nagyon várok. Isten áldása kísérje az idén felvételiző diákokat, de a fiatal és idősebb lelkipásztorokat és munkájukat is! 
 

Ungvári Rebeka hatodéves teológiai hallgató