A katasztrófa azonban túlterjed a Sóvidéken: már az egész Kis-Küküllő mentén bajok vannak, a Bucsin-tetőről fakadó, árnyékos, hűvös vizű folyóban elpusztultak a halak, a hódok, a rovarok és egyéb apró élőlények, ihatatlanná vált a vezetékes víz 16 településen, és a sós lé jóval távolabb, a Maros folyóval Aradig is eljutott, tovább növelve a károkat. Mintegy 39 000 személy és a háziállataik hetek óta konténerből kapják a vizet (amit összesen tíz más megyéből szállítanak oda), 45 parajdi család pedig nem lakhat a saját otthonában, amíg a bánya beomlásának veszélyét előrejelző rendszert ki nem építik. Erre azonban nincs határidő, csak a Korond-patak elterelésére; ezzel a munkálattal egy kis céget bízott meg az állami sóvállalat (Salrom), amely állítólag az előírt ütemben halad vele, csakhogy közben a víz is dolgozik a mélyben, a Sószoros kráterei egyre nagyobbak lettek. A jövőre nézve egy új sós tó kialakulása vagy kialakítása lenne az egyik lehetséges forgatókönyv, ahogy ez más bányabeomlások esetében is történt (például a népszerű fürdőhellyé vált Szeben megyei Vízaknán), mert ha ki is szivattyúzzák az elárasztott bánya két legfelsőbb szintjét (a Telegdy-bányát és a turisztikai részleget), a sós víznek helyet kell teremteni, nem lehet több millió köbmétert csak úgy leengedni, hiszen már a sóssá vált patak is megölte a folyót. A vízbetörés után meghívott külföldi szakértők egyébként egy új bányarész megnyitását is lehetségesnek tartották.

Megoldás tehát lenne ahhoz, hogy ne szűnjön meg végleg a több száz éves múltra visszatekintő parajdi sóbányászat, csak az a kérdés, hogy van-e, lesz-e, aki alkalmazza. Hiszen nálunk a szakértelem még mindig túl sokszor alulmarad a politikai, zsebelési és kényelmi szempontokkal szemben: az ezrek megélhetését elsöprő vízbetörés veszélyeire már 18 éve figyelmeztettek a szakemberek, mégis megtörtént a baj, és bár azóta minden illetékes sűrűn ígérgetett (még a frissen megválasztott új államfő is), ma már egyre kevesebben és egyre ritkábban szólalnak meg, és az azonnali gyakorlati kérdéseknél maradnak. A segélyeken kívül pedig senki nem állt elő semmiféle közép- vagy hosszú távú tervvel azok számára, akiknek szó szerint a világuk omlott össze. Még a felelősségre vonás is elmaradt, eddig egyetlen lemondás történt (a parajdi bánya fejlesztési igazgatója, Sebestyén József távozott azonnal és önként), a kormányfői ellenőrzést talán a kormányváltás mosta el, és csak remélni lehet, hogy Bolojan tisztogató keze a Salromhoz is elér, amelynek vezetőit nagyrészt politikai alapon nevezték ki. A hozzá nem értés pedig egy ipari, gazdasági és természeti katasztrófát okozott, amiből Péter László kolozsvári szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint identitásválság, közösségi krízis, azaz társadalmi katasztrófa, egyféle székely Csernobil is lehet. 

Ezt kellene kivédeni. Ezért nagyon fontos a sóbánya újjáélesztése.

A sóbánya felszíne a nagyobbodó kráterekkel. Fotó: Facebook / ISU Harghita