A másodosztályú bajnokság augusztusi rajtjára készülő Sepsi OSK tegnap közösségi oldalán bejelentette, hogy Matej Šimić fél év után távozott a sepsiszentgyörgyi csapattól. A 29 éves horvát középhátvéd Sebastian Mailat és Branislav Niňaj után a harmadik labdarúgó, aki elhagyja a székelyföldi klubot.
Matej Šimić januárban igazolt Sepsiszentgyörgyre, azóta 14 alkalommal öltötte magára a piros-fehér mezt: a SuperLiga alapszakaszában nyolc, az alsóházi rájátszásban hat találkozón lépett pályára. Háromszékre érkezése előtt a bolgár FC Krumovgrad játékosa volt, ahol másfél évet töltött, 55 mérkőzésen két gólt szerzett és kiosztott három asszisztot. A horvát labdarúgó korábban többek között szerepelt a spanyol CD Numancia, az UD Logroñés, a Lleida Esportiu és az SD Amorebieta csapatában. A futballista 2017 augusztusa és 2023 júliusa között a spanyol harmadosztályban játszott, ezen időszakban több mint 150 találkozón bizonyított. A Transfermarkt szakportál szerint Matej Šimić a négyszeres bajnok, ötszörös Grúz Kupa- és háromszoros Szuperkupa-győztes FC Torpedo Kutaisi együttesében folytatja pályafutását, amellyel jövő hónapban a Konferencia Liga selejtezőjének első fordulójában is érdekelt lesz.
A Sepsi OSK nemrég jelentette be a 27 éves Sebastian Mailat klubváltását, aki a következő szezonban az FC Botoșani játékosa lesz. Négy és fél év után a szlovák Branislav Niňaj is elhagyta a székelyföldi alakulatot, mivel a kiesés után a 31 éves középhátvéd szerződésében szereplő záradék ezt lehetővé tette. Az élvonalba jutást megcélzó sepsiszentgyörgyi gárda eddig három labdarúgó érkezését jelentette be: Robert Silaghi, a spanyol Dani Iglesias és Daniel Vîrtej szerződtetéséről számoltak be. Ovidiu Burcă legénysége már több mint egy hete elkezdte a felkészülést, szombaton 11 órától az első edzőmérkőzésüket is lejátsszák a szemerjai stadionban, ahol a szintén másodosztályban szereplő Sellenberk ellen teszik próbára magukat. A háromszéki csapat július 7-ig hazai környezetben tréningezik, majd ezt követően Bulgáriában folytatják az edzéseket, ahol három barátságos találkozón is pályára lépnek. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.