Hamarosan minisztériumi jelentést tesznek közé a parajdi katasztrófával kapcsolatban, megnevezve a felelősöket is – mondta a Maszolnak Csoma Botond. Az RMDSZ szóvivője szerint az AUR a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását arra használta volna fel, hogy politikusai hetekig randalírozzanak Parajdon, ahogy ez tették máshol is a Székelyföldön.
Csoma Botondot a bányakatasztrófát kivizsgáló parlamenti bizottság felállítására vonatkozó AUR-os javaslat elutasításáról kérdezték, ő pedig fontosnak tartotta kiemelni egyrészt, hogy az RMDSZ tartózkodott a szavazáson, másrészt, hogy a kormány már vizsgálatot végez az ügyben, a szakminisztérium jelentést készít a parajdi katasztrófáról, s meg is fogja nevezni a felelősöket.
„Nekünk az a tapasztalatunk az eddig vagy korábban megalakult parlamenti vizsgálóbizottságokkal kapcsolatban, hogy soha nem tudtak egy koherens következtetést megfogalmazni, pártpolitikai szempontok alapján közelítették meg azt a kérdést, amelyet éppen vizsgáltak. Ezt a bizottságot az AUR kezdeményezte, s tudjuk, hogy ez a párt nem megoldani akarja a problémát, nem segíteni akar, hanem feszültséget kelteni. (...) Nem akartunk az ő demagóg játékukba belemenni” – fogalmazott Csoma Botond. A szóvivő nem tudott konkrétumot mondani a parajdi katasztrófáról készülő minisztériumi jelentés időpontjáról, ugyanakkor megismételte az RMDSZ álláspontját, miszerint a Salrom és vízügy vezetősége felelős a kialakult helyzetért, így távozniuk kell. „Az eddigi szakvéleményekből az derült ki, hogy meg lehetett volna előzni a katasztrófát” – tette hozzá.