Az utóbbi években egyre gyakoribbak az aszályos, száraz időszakok. Az őszi, tavaszi búza, a repce eddig szépen nőtt, s a hidegek ellenére egészen jól indult idén a kukorica, napraforgó, burgonya is, de megkezdődtek a vízgondok. Egyre fontosabb az öntözés, a talaj vízmegtartó képessége is – erről Orbán Miklós gazda, agrármérnök beszélt.
A sok eső után a talaj kérges lett, még nincs nagy probléma, de most már kellenének az esők – emelte ki a mérnök, aki a nyár elejére beállt aszály kapcsán elmondta: „azt gondolom, hogy az őszi kultúrákra kellene alapozni, túlsúlyban emelni ezeket, mivel jobban bírják ősszel, tavasszal, nyár elejéig”.
Sok más kultúra mellett a burgonyának is fontos a vízellátás, a locsolás. „A gazdáknak egyértelmű: a burgonyát locsolni kell. Aki ezt meg tudja tenni, ott van értelme a munkának. Az öntözőberendezéseknél egy hektáron körülbelül húszezer lejbe kerül a felszerelés. A gond, hogy a gazdák csak saját pénzen tudják kifizetni a locsolórendszereket. Egyszerűen nincsenek kedvezmények.”
Megyénkben két helyen – Szépmezőn és Maksán – volt nagyobb pályázási segítség öntözőrendszerre, de az egyszeri kisebb gazdának erre nincs lehetősége. Az AgroSic Egyesület segített több gazdának rendbe tenni a vízhasználati engedélyeket az egész megyében. Ezeket minden évben újra kell hosszabbítani, de ez sem probléma – értékelte Orbán Miklós.
Sok gazdának fontos lenne a hitel a locsolórendszerek, gépek megvásárolására, mert mindennek emelkedett az ára, csak a terményé nem. Mondják, hogy siránkoznak a gazdák, de nincs mit tenni, tényleg kell siránkozni. Muszáj panaszkodni – mondta Orbán Miklós.