Székelyföldi díjazottai is vannak a Hagyományok Háza által a Somogy Megyei Népművészeti Egyesülettel és a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeummal együttműködésben meghirdetett 34. országos faragópályázatnak.
Az első Kossuth-díjas faragó népművész, id. Kapoli Antal emlékére meghirdetett kiírásra ezúttal 43 alkotó – köztük számos határon túli is – jelentkezett 177 pályamunkával, melyek közül a 137 zsűrizett alkotást állították ki a kaposvári Rippl-Rónai-múzeumban. Az esemény tájékoztatója szerint a pályázatra életkori és szakmai megkötés nélkül jelentkezhettek az alkotók faragott munkáikkal, melyek alapanyaga fa, csont vagy szaru. Idén a legfiatalabb résztvevő 35, míg a legidősebb 80 év fölötti volt, alkotásaik között a dunántúli és somogyi pásztorművészet hagyományai, illetve a határon túli és más tájegységekből származó inspirációk egyaránt fellelhetők.
A díjazott székelyföldi pályázók egyike a sepsiszentgyörgyi Demeter Miklós néprajzkutató, hangszerkészítő, aki a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara különdíját érdemelte ki a háromlyukas hosszúfurulyájáért, amely a Balaton környékén gyűjtött hosszúfurulya-típusok egyike. Az elismerést a hangszer magas színvonalú elkészítéséért, különleges zenei felhangokkal való megszólaltathatóságáért nyerte el – olvasható az alkalomra készült online katalógusban. A székelyudvarhelyi Waum Péter Máriusz a Hagyományok Háza egyik különdíját kapta meg az általa elkészített udvarhelyszéki székelykapu-makettért, amely méretarányosan, az eredetihez hűen mutatja be az udvarhelyszéki székely kapuk szerkezeti felépítését és díszítésének módját.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.