Kreatív, közösségi, kulturális, mozgással, egészséggel, környezettel kapcsolatos tevékenységekre vár javaslatokat a 14–35 éves fiataloktól Sepsiszentgyörgy önkormányzata az idén hetedik alkalommal meghirdetett Com’ON Sepsi rendezvénysorozatra.
Benevezni július 10-ig lehet, azután (július 12–31-e között) közönségszavazással dől el, hogy melyik ötlet megvalósítását támogatja (legtöbb 3000 lejjel) a város. Öt különböző területen várják a javaslatokat, ezek a közösség, élettér, tudás, alkotás, életmód. A kezdeményezők lehetnek csak erre a célra összeálló csapatok, az elbírálásnál azonban külön kategóriában rangsorolják a 14–17 év közöttieket, illetve a korlátozott lehetőségekkel rendelkezőket. A sikeresen pályázóknak augusztus elseje és december tizedike között kell megszervezniük a rendezvényüket, amelyen bárki érdeklődő ingyenesen részt vehet – a Com’ON Sepsi program célja ugyanis az, hogy aktív városi szerepvállalásra és társadalmi felelősségvállalásra ösztönözze az itt élő fiatalokat.
A részletes szabályzat és a jelentkezési űrlap a www.comonsepsi.ro honlapon érhető el. (demeter)