II. Rákóczi Ferenc fejedelem felmenőinek kincsei körül számos legenda keringett egykor. Nem ok nélkül, hiszen az ükapáig (Rákóczi Zsigmondig) visszamenően valamennyien erdélyi fejedelmek, magyarországi és erdélyi nagybirtokok urai voltak, akiknek bőven volt idejük és lehetőségük kincstáruk gyarapítására. Ennek egy része a család munkácsi várában kötött ki, de hollétéről a vár későbbi úrnője (és hős védője) Zrínyi Ilona (II. Rákóczi Ferenc édesanyja) már nem tudott.
A Rákóczi-kincsek zöme a sárospataki és a regéci várak kamráiban pihent. A két várat 1685 októberében és novemberében a gróf Thököly Imre ellen harcoló császári seregek elfoglalták. A császári udvar gyorsan rátette a kezét a Zrínyi Ilona gyermekeit illető örökségre, amelyről adtak ugyan valamilyen elismervényt, de az ellenérték soha nem került II. Rákóczi Ferenc és nővére birtokába. A rengeteg kincset Bécsbe és pénzverdékbe vitték, nem törődve a magyar történelmi emlékek és ritkaságok pusztulásával sem.
II. Rákóczi Ferenc Vallomások (Confessiones) című visszaemlékezéseiben írta: „…amíg munkácsi várunkban ostrom alatt álltunk (…), lefoglalták sárospataki és regéci váraimat, amelyekből házunknak (…) ott talált minden kincsét a császári kincstárba szállították át. (…) Meggazdagodtak abból többen, mert a több milliónyi értékből (amint a jegyzékek mutatják vala) nekem egy fillér értéket sem adtak vissza, a császár nevében adott becsületszó dacára.”
A Munkács várában felhalmozott kincseket így már nem a vár kincstáraiban őrizték, hanem alaposan elrejtették. Ezt szigorú titoktartás mellett Báthori Zsófia, II. Rákóczi György fejedelem özvegye (Zrínyi Ilona anyósa) utasítására hajtották végre a legmegbízhatóbb szolgák. A család vagyonáról némi fogalmat alkothatunk, ha figyelembe vesszük: Báthori Zsófia 1671-ben úgy mentette meg a vérpadtól a Wesselényi-összeesküvésbe belekeveredett fiát, hogy 400 000 forint váltságdíjat fizetett az udvari kamarának. Ezt is úgy, hogy érdemben nem kellett hozzányúlnia a rejtekhelyeken lapuló kincsekhez.
Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Ferenc szobra a munkácsi várban. Fotó: Szekeres Attila
Zrínyi Ilona tíz év házasság után, 1676-ban veszítette el férjét, I. Rákóczi Ferencet, Erdély korábbi választott fejedelmét, Sáros vármegye örökös főispánját. Báthori Zsófia buzgó, a protestánsokkal szemben engesztelhetetlen katolikus volt, aki nemcsak a protestáns prédikátorokat, de még saját, más vallású jobbágyait is üldözte. Vallási türelmet tanúsító (szintén katolikus) menyét nem kedvelte, és különösen attól kezdve romlott meg a kapcsolat köztük, amikor Ilona közelében felbukkant az evangélikus Thököly Imre. A férfi közeledését Báthori Zsófia igyekezett megakadályozni, de 1680-ban bekövetkezett halála utat nyitott a házasságkötéshez. Erre 1682. június 15-én került sor Munkácson. Zrínyi Ilona ettől kezdve hűséges társa és a Habsburg-ellenes szabadságharcban bátor segítője lett Thökölynek, akit később erdélyi fejedelemnek is megválasztottak.
Az elrejtett kincsekről a várnép körében sokféle mendemonda forgott, és ezekről Zrínyi Ilona is tudott. A császári hadak 1685-től (kisebb megszakítással) csaknem három éven keresztül ostromolták (illetve tartották ostromzár alatt) a várat, Zrínyi Ilona tehát számolt azzal, hogy Sárospatakhoz és Regéchez hasonlóan végül Munkács is a németek kezére kerül. Kerestette is az anyósa által elrejtett kincseket, de nem járt eredménnyel. 1688. január 14-én bekövetkezett az elkerülhetetlen vég: fel kellett adnia Munkács várát és el kellett fogadnia az udvar föltételeit, amelyeket az „eperjesi hóhér”, gróf Antonio Caraffa tábornok közvetített.
A tizenkét éves Rákóczi Ferencet, nővérét Juliannát, valamint anyjukat Bécsbe vitték, ahol a császár a gyerekek feletti gyámságot Kollonich Lipót győri püspökre bízta, és elrendelte, hogy felnőtt korukban kapják vissza ingó és ingatlan vagyonukat. Kollonich (később az udvari kamara elnöke, majd esztergomi érsek) elszakította anyjától Ferencet, Zrínyi Ilonát lányával együtt zárdába küldte, majd hozzáfogott a gyermekek jezsuita szellemben történő átneveléséhez.
Amit Zrínyi Ilona hiába keresett, azt megtalálták a várat megszálló németek. A kincsek sorsáról, illetve néhány kiemelkedő tárgyi emlékről 1886-ban Thaly Kálmán történész is beszámolt a Századokban, majd 1891-ben (ugyanebben a folyóiratban) Komáromy András történész tárta fel részletesebben a történteket (A Rákóczyak kincse Munkács várában). Eszerint a várban hivatalosan összeírt ingóságokat Szent-Iványi László kamaratanácsos és társai 70 ezer forintra becsülték, ami nyilvánvalóan alábecsült érték lehetett. Ám ennél is felháborítóbb az, hogy Szent-Iványi az értékesebb darabokat Caraffának és a német tiszteknek ajándékozta. (A zsoldos-hadvezér bizonyára Munkácson szerzett érdemeinek is köszönhette, hogy később grófi rangot kapott.) Az eltulajdonított kincsek legnagyobb része soha nem volt összeírva, illetve Rákóczi-kincsként elismerve.
II. Rákóczi György és Báthori Zsófia. Részlet a borsi Rákóczi Múzeum kiállításából. Fotó: Szekeres Attila
A Rákóczi-vagyon megkurtítását az tette lehetővé, hogy az udvari kamara emberei mindent lefoglalhattak, ami a császár ellen harcoló Thököly Imre tulajdona volt. Szinte bármelyik értéktárgyra ráfoghatták, hogy az Thökölyé, hiszen a németek által megszállt várban senki nem mert mást állítani. A katonák Báthori Zsófia rejtekhelyeinek egy részét is megtalálták, és a kincsekből sokat elherdáltak. Az igazságra csak 1695-ben, a Kollonich gyámkodása alól kiszabadult Rákóczi Ferenc és nővére (ekkor már gróf Aspremont Ferdinánd felesége) kérésére elrendelt vizsgálatok nyomán derült némi fény. Ezeket Szányi János, a királyi tábla hites jegyzője végezte Eperjesen, Munkácson, Ungváron, Szobráncon és Kassán. A beidézett tanúktól aziránt érdeklődött, hogy tudnak-e Báthori Zsófia kőfalba rejtett kincseiről, a munkát végző kőművesekről, a jelenlévők megesketéséről, a kincsesládák tartalmáról, a rejtekhely bejelentőjéről és felfedezéséről, a kincsek szétosztásáról, olyan ékszerekről és ruhákról, amelyek valamikor Báthori Zsófiának vagy a Rákóczi családnak tulajdonában voltak stb.
A fennmaradt tanúvallomások megdöbbentő képet festenek a történtekről. A jegyző huszonhét tanút hallgatott ki, és mindegyik tanú vallomása megegyezett abban, hogy a német katonák rábukkantak egy rejtekhelyre, amelyben arany és ezüst tárgyakat, pénzeket, gyöngyöket és egyéb értékeket találtak. Ezek főként a tisztek birtokába kerültek.
Az egyik tanú az eperjesi illetőségű Zachariás Andrásné Singler Anna, a grófnévá avanzsált Szent-Iványi Lászlóné szobalánya volt. Szemtanúként számolt be arról, hogy az újdonsült grófné olyan csipkékkel díszített bársonyszoknyákban parádézott, amelyek alján Báthori Zsófia arannyal hímzett neve tündökölt. Beszélt arany bogláros főkötőkről, gyöngyös pártákról és mentékről, valamint arról, hogy a gróf Munkácsról és Regécről származó drága függönyökkel látta el a házát.
Munkácson Krasznay Sámuelné, Szalay Zsigmond harmincados, Rimay János, továbbá Rozmán János özvegye, Lökniczky Mária tanúskodott. Mindannyian azt állították, hogy amikor a várkapitány Bécsben járt, a németek megtalálták a kincseket, de a kapitány és a porkolábja ezeket később elvették tőlük.
I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona. Részlet a borsi Rákóczi Múzeum kiállításából. Fotó: Szekeres Attila
Rimay azt is látta, hogy a kamara emberei több ládát emeltek ki egy rejtekhelyről, és ezek közül az egyik arany- és ezüsttárgyakkal volt tele. A ládákat Kassára szállították. Szerinte a rejtekhelyet Madocsányi Imre, Thököly udvarnoka árulta el. (Ha ez igaz, akkor Madocsányi Zrínyi Ilona előtt nem fedte fel a titkot).
Csetkovics Mihály tanú elmondta, hogy ismerte azt a kőművest, aki Báthori Zsófia parancsára a rejtekhelyet befalazta, de az nem sokkal később meghalt. Arról is hallott, hogy a németek kincset, többek között egy fazéknyi gyöngyöt találtak.
Csetkovicsné Tivadar Anna korábban az özvegy fejedelemasszony udvarában szolgált. A vár feladása után hallotta, hogy „a németek a »Pokol pinczében« valami kincsre akadtak, s beszélte előtte Rimayné, hogy gróf Szent-Iványi László »kilenc vasas ládát vett volna föl a várban.« Látott továbbá prófont mesterné asszonyom fejében egy boglárt, három borsónyi gyöngy függ le róla, az közepében mint egy pellicán madár aranyból, fehér zománcos és a szeme (…) a mint vagyon rubintos, melyhez hasonlót látott a fejedelem (asszony), Zrínyi Ilona portékái között. Rozmán Jánosnéra is gyanakszik, hogy a Rákóczy-tárház drágaságaival ékesíti magát.”
Szentléleky Péter, Thököly udvari embere azt vallotta, hogy látta, amint a kamarások négy-öt ládát emeltek ki a rejtekhelyről, ami könnyeket csalt a szemébe. Hozzátette: a Rákóczi-ház legkedvesebb embere volt az áruló.
Lakatos János beszámolt arról, hogy Báthori Zsófia parancsára harminc darab, szürke papírba göngyölt aranytéglát rakott egy vasládába, amelyben két zacskó aranypénz is volt. A ládát be kellett vinnie a kincstárba, ahol látta, hogy Miklós kőműves mester a fal mellett ásott gödörben állt. Rajta kívül a fejedelemasszony, Kis Imre jezsuita páter és egy Demeter nevű kőműves tartózkodott a helyszínen. Őt ezután kiküldték, de Miklós mester később elárulta neki, hogy a kincset az épület alapjába rejtették.
Lakatos és más tanúk arról is vallottak, hogy az ecetes házban egy olyan ládát rejtettek el, amelyben igazgyöngyök, arany karperecek, függők és más drága holmik voltak. Báthori Zsófia és Kis páter megeskették őket a titok megőrzésére mindaddig, amíg „az Isten felneveli Juliánkát és Ferkót”. Lakatos János azonban 1694 őszén már feltúrva találta a helyet.
Komáromy András történész a többi tanúvallomásról is beszámolt a korabeli okiratok alapján. Beniczky Miklós tanú például elmondta, hogy Báthori Zsófia parancsára huszonnégy hordó ezüstöt szállíttatott Selmecbányára. Hozzátette, hogy az ezüstből veretett pénzt Munkács várában rejtették el. Szerinte sokan rebesgették, hogy a fejedelemasszony kincsei a jezsuiták birtokába kerültek, de ezt Kis Imre páter tagadta, amikor így nyilatkozott: „Nem veszett el ennek a kincse, megvagyon s megadják, ha Isten fölnevelvén az árvákat, emberkort érnek, és avval is megbizonyítják, hogy nem a Jézus társaságában lévőknél vagyon azon Méltóságos ház kincse.” A páter nyilvánosan is esküt tett arra, hogy „lesz olyan ember, aki megmondja, hol vagyon Rákóczinak a kincse, én felőlem, se szent szerzetem felől (senki) ne kételkedjék, hogy nálunk volna”.
Báthori Zsófia címere Kassán. Fotó: Szekeres Attila
A jezsuita szavait utólag erősen megkérdőjelezte Fekete Zsigmondné Lázár Zsuzsanna Szobráncon tett tanúvallomása. Eszerint Báthori Zsófia halála (1680) után megvizsgálták Kis Imre ténykedését, s ennek során kiderült, hogy viszályt szított Zrínyi Ilona és anyósa között. A páter nem rettent meg a vizsgálattól. Zrínyi Ilonát azzal fenyegette, hogy németeket hív Munkácsra, és ha a nagyasszony nagyon megharagítja, akár fej- és jószágvesztésben is része lehet. Ezután a kincstárakból számos arany- és ezüstedényt vett magához. Ezeket beolvasztatta, majd rengeteg pénzzel együtt Lengyelországba szállította. A kincs feltehetően abban a nagy fekete ládában volt, amelyet „6 legény is nehezen emelt”. A páter egyik embere később határozottan állította, hogy a ládában pénz volt.
Szappanyos Péter tanú azt állította, hogy amikor a páter Zrínyi Ilonával összeveszett és távozott Munkácsról, a tégla formájú aranyakból is vitt magával.
Figyelemre méltó tanúvallomást tett Beniczky Miklósné Gyulay Judit, aki Gombkötő Mihály porkolábtól hallotta, hogy az ecetes ház falának egyik repedésén keresztül odabenn sok ládát látott. Gombkötő a kincsek régebbi említéséről is beszélt, ugyanis olvasta Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony (I. Rákóczi György felesége, 1648-tól özvegye) egyik levelét, amelyben így utasította valamelyik emberét: „A kincset úgy tétesse el kegyelmed, hogy a mely emberrel eltéteti, az többé napfényt ne lásson”.
Más tanúk hasonló cselekményekről tudtak Báthori Zsófiával kapcsolatban, aki állítólag „halálra szánt emberekkel rejtette el kincsét, akiknek aztán tüstént fejüket szedték”. Ennek ellenére a titoktartásra esküt tett, túlélő beavatottaktól több rejtekhely titka is kiszivárgott. Egyesek tudtak a várárok felőli falba vájt, majd befalazott üregről, továbbá egy kamra titkos ajtajáról, amelyet 1683-ban Radics András várkapitány nyittatott ki, s onnan aranyat, ezüstöt és rengeteg drága kelmét hordott ki. A vár feladása után Radics hét társzekérnyi ládával távozott, amelyet egy csapat jól megfizetett német katona kísért.
A kincsek sorsát firtató vizsgálat rövid időn belül félbeszakadt. Ennek az lehetett az oka, hogy a szálak egyre magasabbra vezettek, és a fiatal Rákóczi Ferenc beláthatta: hatalmas ellenfeleket haragítana magára az ügy további bolygatásával. Ő és nővére csak kitartó követelés után kapták meg vagyonuk töredékét. Jellemző részlet a Vallomásokból: „…végre valahára örökösi jogainkat visszanyertük; de bizony annyira elpusztultak és elnéptelenedtek jószágaink, hogy alig bírták néhány esztendeig azután a szokott jövedelmek egynegyedét megadni.” Kollonich Lipót, a Rákóczi-vagyont hűtlenül kezelő gyám ekkor már ellenségének tekintette a fiatal főurat, aki a gyámság alól felszabadulva nem átallott jelentkezni az őt megillető javakért.
Bánó Attila
(Részlet a szerző Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből című, a budapesti Athenaeum Kiadónál 2013-ban megjelent könyvéből)
