Folytatódik a csetepaté a Sepsi OSK háza táján, miután kedden nyilatkozatháború robbant ki Diószegi László és Niczuly Roland között. A kegyvesztetté vált hálóőr kedd óta részt vesz a sepsiszentgyörgyi csapat edzésén, pedig a klubelnök kijelentette, többé nem akarja látni a kapust, akinek még két évig érvényes szerződése van. A háromszéki együttes ma 11 órától az élvonalban újonc Metaloglobus Bukarest ellen játszik felkészülési mérkőzést a Sepsi Duna Aréna melletti sportbázison.
Diószegi László és Niczuly Roland konfliktusától hangos a román és az erdélyi média. Az ügy hátterében az áll, hogy a játékos nem hajlandó közös megegyezéssel felbontani még két évig érvényes szerződését. Az üzengetés során többek között elhangzott a klubelnök részéről, hogy a kézdivásárhelyi hálóőrt a második csapathoz száműzi (de a harmadosztályban sem léphet pályára, mivel nem számítanak rá). „Nem kell már senkinek. Én sem akarom többé látni” – jelentette ki a ProSport megkeresésére.
Erre reagálva a 29 éves játékos a román labdarúgók szakszervezetéhez (AFAN) fordult, amelynek elnöke, Emilian Hulubei a ProSport kérdésére válaszolva elmondta, ismerik Niczuly Roland helyzetét, értesítették a klubot is, a labdarúgó pedig részt vesz az edzéseken. A szervezet vezetője szerint nem volt kérdés, hogy a kapus a második csapathoz kerül, mivel a szerződésében ez nem szerepel. Kiemelte, szerinte párbeszédet követően lehetséges közös megegyezéssel felbontani a szerződést, úgy gondolja, a végén megállapodnak a felek.
Az üggyel kapcsolatban Diószegi László tegnap közösségi oldalán is megnyilvánult. „Amint láttátok, Niczuly megvádolt azzal, hogy én hazudtam a központi sajtónak, mivel azt mondtam, hogy 200 ezer euróba kerül ez nekünk, és ő csak 130 ezer eurót kért. Látszik az úriember tudatlansága, hiszen honnan tudná azt, hogy a kézbe kapott 130 ezer a klubnak 200 ezer euróba kerül” – fogalmazott, majd így folytatta: „Kérdem én: a 130 ezer euróra rászolgált a kapus? Egy olyan év után, amikor sok kérdés merülhetett fel sokak számára, még számunkra is! Kiestünk a másodosztályba, amelyből ő is oroszlánrészt vállalt. A szurkolóknak kétszer is kimutatott, egyszer a középső ujját, egyszer pedig olyat, ami nem tűr nyomdafestéket” – jegyezte meg.
Kiemelte, nyolc éven keresztül védte a kapust, még akkor is, amikor elveszítette a kapitányi szalagot, és az öltöző bánta ezt napokig. Diószegi László szerint a labdarúgó számítása nem jött be, amíg a többi kollégája elment, akár egy euró nélkül, addig Niczuly Roland azt hitte, meggazdagodik egyből, azonban tévedett, nyugodtan edzhet náluk még két évet, aztán utána mehet, ahova akar. „Kedves Niczuly, azt hiszem, a Diószegi név mindig makulátlan volt, kérdésem az lenne: a tiéd is? Úgyhogy most felszólítalak nyilvános bocsánatkérésre, ellenkező esetben jogi lépéseket teszek!” – írta közösségi oldalán.
A Sepsi OSK tegnap bejelentette, hogy Robert Silaghi, a spanyol Dani Iglesias, Daniel Vîrtej és Alin Techereș után megszerezte a 65-szörös észt válogatott Joonas Tamm játékjogát, aki egy évre kötelezte el magát, hosszabbítási lehetőséggel. A 33 éves középhátvéd az elmúlt két szezonban a bolgár élvonalban szerepelt, a kétszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes Botev Plovdiv mezét ölötte magára, amellyel tavaly magasba emelhette a Bolgár Kupát. Az előző idényben 36 mérkőzésen lépett pályára, ezeken kiosztott egy gólpasszt.
A tapasztalt védő korábban játszott még az FCSB, az ukrán Vorskla Poltava és Desna, az észt Flora Tallinn és Viljandi, a norvég Lilleström és Sarpsborg, a lengyel Korona Kielce, a svéd Trelleborg, Norrköping és Sylvia együttesében is. A 2022–2023. évi szezont a bukaresti csapatnál töltötte, ekkor 44 találkozón négy gólt szerzett. Pályafutása során az észt pontvadászatot négyszer, az Észt Kupát kétszer és az észt Szuperkupát szintén kétszer nyerte meg, 2022-ben pedig az év labdarúgójának választották hazájában. A felnőtt válogatottban 2011-ben mutatkozott be, azóta négyszer volt eredményes.