Ismét megmutatták a felsőrákosiak, hogy milyen ereje tud lenni a kalákának. Kicsik, nagyok és idősek, férfiak és nők tették félre saját feladataikat, hogy a kultúrház érdekében összefogva cselekedjenek. Fontos számukra a faluközpontban álló impozáns épület, hiszen nincs egy olyan jelentősebb esemény, amikor valamilyen módon ne vennék igénybe azt. Az ügy mellé állt a polgármesteri hivatal is, és biztosította az anyagszükségletet.
A kultúrház környékén nagy a sürgés. Az előtérben két nagy teherbírású autó, kicsit tovább több raklapnyi térkő, kavicshalmok és keményen dolgozó emberek. Akad, aki a kavicsot szórja és egyengeti, mások a kerítéssel bajlódnak, vagy talicskával hordják a lefektetésre váró szürke térkövet. A szomszédos udvarban krumplitokány fő az üstben. Első pillantásra úgy tűnt, alig csak az alján valami kevés eledel, ám – hívják fel figyelmünket –, távolról sincs az úgy, csak az üst hatalmas volta miatt csalóka a látvány: legalább negyven dolgos asszonynak és férfinak jut a hagyma, paprika, friss karfiol, paradicsom és tíz kilogramm disznóhús felhasználásával készült ételből. Az asszonyoknak nemcsak a krumplitokány elkészítése jutott feladatul: a munka reggel nyolc után kezdődött, jól fogott tehát a tízórainak szánt zsíros kenyerek garmadája.
Kotecz Attila tanácstagot akkor sikerült szóra bírnunk, amikor üres talicskáját a raklapokhoz tolta, hogy azt újból megtöltsék. Mint mondotta, Felsőrákos közösségét aránylag könnyen meg lehet szólítani, különösebb nógatás nélkül is számítani lehet legalább háromtucatnyi emberre. Miért is lenne nehéz: maguknak dolgoznak. A kultúrház állapota elsősorban nekik fontos. Ők járnak oda keresztelőbe, lagziba, bálba, kulturális eseményekre, ők használják asztalitenisz-teremként. Ha az bent csúnya, ha beázik, ha meghibásodik a villanyhálózat, az mind az ő kikapcsolódási lehetőségeiket teszi tönkre. Örvendenek tehát, hogy a városháza néhány éve azt ígérte, a közösségi tereik érdekében tevő mindegyik közösség számára az alapanyagot biztosítja, ha a munka elvégzését vállalják – ők élni kívánnak a lehetőséggel.
László Tibor, az Építőmesterek Kft. vezetőjének irányításával végzik a munkát. Ő és alkalmazottainak egy része már pénteken este dolgozott egy kicsit. Felállították a kerítés oszlopait és letették a szegélyköveket. A térkövezés „telibe”, azaz amikor csak egymás után kell lefektetni a köveket, könnyen megy, de sok időbe telik, míg a kisebb részek pótlását megoldják. De igyekeznek, mert azt szeretnék, legyen idő a postaépület feletti részen a cserepek pótlására is. Most ideiglenesen elháríthatják a beázásveszélyt, ám komolyabb beruházásra is szükség lesz ahhoz, hogy egy nagyobb vihart a tető szerencsésen átvészeljen. Félő, ha nagyon átázik, a héjazat egészét cserélni kell. Ígéretet kaptak arra, hogy az önkormányzat még idén megoldja ezt a fontos kérdést – mondotta László Tibor. Kotecz Attila pedig kiegészítette: nemcsak annak kell elkészülnie az idén, hanem a belső javításnak, a villanyhálózat teljes megújításának és a meszelésnek is.
Nem először s nem utoljára
A tenni akarók nem érik be ennyivel. Minden bizonnyal tesznek az egyházi épületetek érdekében is. Tavaly két héten át dolgoztak a helybeli unitárius egyházközség kolozsvári házának rendbetételén, s nagyon valószínű, hogy idén is mennek még.
Három éve az általános iskolánál dolgoztak, két éve arról számoltunk be, hogy a kultúrház konyháját újították fel, majd a fásszín és a padlástér rendezését oldották meg, lebetonozták a fásszín alját, falait lefestették, kicserélték a cserepet, csatornákat szereltek, és az esővizet kivezették a betonozott sáncokba.
