„A változó világban változatlan üzenettel találkozol itt, mert az Isten akarata, az üzenet változatlan. Boldog, aki látja, érti és éli is!” – olvasható a 19 éve, 2006. július 2-án felszentelt baróti református templom bejárata felett. És hiába változott meg azóta körülöttünk minden, ez az üzenet valóban változatlan maradt, de megértéséhez, átéléséhez szükséges a baróti reformátusok összetartó közössége, a csodálatos templombelső meghitt, szívet-lelket nyugtató környezete is.
„Szívem csendben az Úrra figyel” – hangzott most vasárnap, a templomszentelés évfordulóján is az ünnepi ének a templomban, mintegy közvetítve a jelenlevők felé ennek az üzenetnek az értelmét. Tordai Árpád lelkipásztor prédikációjában pedig arra intett, hogy bármi, amit az ember tesz vagy épít, nem lehet öncélú, hanem a közösséget kell szolgálnia, mert ha nem, akkor az a tett vagy építmény könnyen a bibliai Bábel tornyának sorsára juthat. „Az alkotás öröme legyen minden ember öröme” – hangsúlyozta, emlékezve templomépítő lelkipásztor-elődjére, Krizbai Imrére és presbitériumára is, akik hittel, kitartással építették a templomot 1994 és 2004 között.
Az istentiszteletek üzenetén túl a baróti református templom, tágas altemplomi termével együtt valóban a közösséget szolgálja, jövőt építő fiatalok találhatnak egymásra falain belül, mint például a nemrég itt lezajlott zenetáborban, amikor csak önkéntesek szinte félszázan sürgölődtek, dolgoztak azért, hogy a táborozók alkothassanak, munkájukban értelmet nyerjenek, maguknak és közösségüknek örömöt szerezhessenek.
Az ünnepi istentisztelet gyermekek énekével, a kórus szolgálatával folytatódott, verset szavalt Román Csenge, ünnepi beszédet mondott Baló András gondnok. Végül himnuszaink is felcsendültek.
A baróti református templom következő ünnepi alkalmára szerdán délután 5 órától kerül sor, amikor 13 lelkész felszentelésének lehetnek tanúi a hívek.