Első alkalommal szerveztünk egy különleges román nyelvű napközis tábort június 30. és július 4. között, melyen a sepsibükszádi Mikes Ármin Általános Iskola előkészítő és 1–4. osztályos tanulói vettek részt. A Bükszádi Gyermekvár Egyesület sikeresen pályázott a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett vissza nem térítendő anyagi támogatásra. A kapott pénzből és a szülők hozzájárulásával valósult meg a projekt.
A tábor célja az volt, hogy a gyermekek barátságot kössenek a román nyelvvel, bátrabban merjenek megszólalni, ismerkedjenek egymással, valamint betekintést nyerjenek a román kultúrába, megismerjék a népviseleteket, énekeket és táncokat. A hét során változatos, élményalapú tevékenységek várták őket, amelyek játékos formában segítették a nyelvtanulást.
Az első nap az ismerkedésé volt. A gyerekek román nyelven mutatkoztak be, meséltek magukról, és különféle játékos feladatokon keresztül kezdtek barátságokat kötni. Közösen szerkesztettek egy táborhimnuszt, valamint készítettek egy színes, ötletes tábori zászlót is. Mottójuk: „Lépésről lépésre, szóról szóra.”
A második napon vendéget fogadtak. Zólya Piroska román dalokat és táncokat tanított a gyerekeknek. A résztvevők lelkesen tanulták a különböző román körtáncokat (hora, sârba), dallamokat, miközben észrevétlenül fejlődött a nyelvi készségük is.
A harmadik nap a mesék világába repítette a gyerekeket. Bábszínházi előadás keretében megnézték A három kecskegida című román népmesét. Köszönjük szépen a Rózsaszínház színművészeinek a színvonalas előadást. Az élményt követően csapatokra osztva három másik mesét dolgoztak fel román nyelven, majd ezeket papírszínház formájában elevenítették meg – saját készítésű bábokkal és illusztrációkkal.
A negyedik napon a gyerekek kirándulni mentek a brassói állatkertbe, ahol szintén csapatokban dolgoztak. A feladatuk az volt, hogy román nyelven információkat gyűjtsenek az állatokról, feladatlapokat töltsenek ki, majd közösen megbeszéljék a tanultakat. Ez a nap kiváló lehetőséget nyújtott a szókincs bővítésére és a valós helyzetekben való nyelvhasználatra.
Az utolsó napon ünnepséget tartottak, ahová a szülőket is meghívták. A gyerekek bemutatták a hét során tanult dalokat, táncokat, meséket, és nagy örömmel meséltek az élményeikről. A szülők is láthatták, mennyi mindennel gazdagodtak a résztvevők rövid idő alatt.
A gyerekek örömmel vettek részt a változatos programokon, bátrabban használták a román nyelvet, és számos új élménnyel gazdagodtak. Mindannyian jó szívvel gondolnak vissza erre az eseménydús hétre, és reméljük, hogy jövőre is lesz folytatása ennek az értékes projektnek.
Köszönetünket fejezzük ki a Kovászna Megyei Tanácsnak, a Bükszádi Gyermekvár Egyesületnek és a szülőknek, hogy anyagi támogatásaikkal hozzájárultak a tevékenységek megvalósításához, valamint a helyi polgármesteri hivatalnak, a Mikes Ármin Általános Iskolának a helyszín biztosításáért.
Gál Enikő, Urkon Kinga