Az egykori sepsiszentgyörgyi autóvillamossági alkatrészeket gyártó vállalat, az IAME volt alkalmazottjai tartottak találkozót pénteken az Electro-sportpályán. A meghívó szövege szerint nincs már értelme felemlegetni, kik a felelősök a gyár sorsáért, csak a hangulatot rontanák azzal – ám a találkozás, a régi barátságok megerősítése, az egymás iránti ragaszkodás kifejezése annál fontosabb.
Orbán-Barra Gábor, az esemény fő szervezője szerint annak idején, amikor először felvetődött a találkozó megszervezése, „kicsit poén volt”, de aztán elég hamar felismerték annak jelentőségét. Mint mondotta, a régi „dudagyáriakat” lelkileg nagyon megviselte szeretett munkahelyük bezárása, többen szó szerint belebetegedtek abba, hogy mindenkit szélnek eresztettek és a jó közösséget felszámolták. Mert az voltak: közösség. Az alkalmazottak zöme a gyár indulásakor, azaz a hetvenes évek nagyon elején került oda, fiatalok és jól felkészültek voltak, hamar barátságok alakultak ki, szerelmek születtek és a mindennapokban is támogatták egymást. Vigyáztak egymás gyermekeire, segítettek a költözésben, nagyobb családi események megszervezésében, ha pénzre volt szüksége valamelyiküknek, akkor megkölcsönözték.
És mindennek a kétezres évek elején szépen-szerre mind vége lett; 2005 után már leginkább csak temetéseken találkoztak. Egy temetésről hazafele tartva barátja, a szerelde igazgatója, Puskás Csaba vetette fel, „találjanak ki valami nagy hülyeséget”, szervezzenek valami murit, hogy ne csak szomorú eseményeken találkozzanak.
A szavakat tett követte és megszervezték az első találkozót, aminek csak mérsékelt sikere lett, mintegy hetvenen vettek részt. Híre ment a jó hangulatú találkozónak, s a másodikon már százötvenen voltak, a harmadikon pedig még többen. Aztán csökkenni, folyton csökkenni kezdett a résztvevők száma. Nem azért, mert megunták volna, mert nem örvendtek volna a régi barátoknak, hanem mert egyre többeket kellett utolsó útjukra kísérni. Tavaly még közel százan voltak, idén már csak alulról súrolta a hetvenet a résztvevők száma.
Igen, idősödnek, egyre több nyavalyával küszködnek, mégis, aki tehette, ott volt a sportpályán, a romos lelátó háta mögött felállított egyszerű asztaloknál pedig igyekezett bajairól megfeledkezni. Arra a kérdésünkre, miért tartották fontosnak, hogy az eseményen jelen legyenek, legtöbben azt válaszolták, mert szerették és becsülték egykori munkatársaikat, szívesen töltenek néhány órát ismét társaságukban. Akadt olyan is, aki azt mondta, július első hétvégéje péntekére évek óta semmilyen családi eseményt nem enged tenni, mert akkor igaz barátaival találkozik. Egy másik résztvevő arról beszélt, hogy a leszervezett kirándulást mondta le ennek az eseménynek a kedvéért. Egy asszony úgy fogalmazott: bár igaz, hogy szeret fiatalságáról nosztalgiázni, de ahhoz, hogy legyen felemlegetni való szép emlék, ahhoz olyan emberek is kellenek, mint akikkel most találkozott.
