Autósport, Szeben RaliÚj bajnoki futam bodzafordulói versenyzővel

2025. július 10., csütörtök, Sport

Pénteken és szombaton rendezik meg a román ralibajnokság negyedik futamát, a Szeben Ralit. Munkahelyi elfoglaltságai miatt a kommandói Deák Tamás nem lesz ott a viadal rajtjánál, de Kovászna megye nem marad pilóta nélkül: a bodzafordulói Flavius Croitoriu egy Dacia Sandero kormányánál próbára teszi magát a technikagyilkos autóversenyen.

  • Dacia Sanderóval versenyez majd Flavius Croitoriu. Fotó: Szabó Attila
    Dacia Sanderóval versenyez majd Flavius Croitoriu. Fotó: Szabó Attila

A kommandói Deák Tamás egészségügyi okok miatt kihagyta a szezonnyitó Hargita Ralit, ám a következő két viadalon már ott volt, és a kezdő daciások versenyében kétszer is dobogóra állt. „Sajnos, munkahelyi elfoglaltságaim nem engedik meg, hogy rajthoz álljak Nagyszebenben, amiért bosszankodom is. Legközelebb szeptember elején, Jászvásáron versenyzek, mivel az augusztusra tervezett Moldva Ralit a szervezők kérésére törölték. Bízom benne, hogy addigra ismét formába lendülök és újabb jó teljesítménnyel zárhatok egy bajnoki futamot” – nyilatkozta Deák Tamás.

Az első bajnoki idényét futó Deák Tamás távolmaradása ellenére Kovászna megye nem marad versenyző nélkül a július 11–12-én sorra kerülő Szeben Ralin, hiszen a bodzafordulói Flavius Croitoriu egy Dacia Sandero volánja mögött próbál szerencsét a technikát nem kímélő autós viadalon. A 23 éves Flavius 2024-ben bekerült a raliversenyző Vali Porcisteanu pilótaiskolájának legjobbjai közé, és jutalomként részt vehetett az országos párhuzamos szlalombajnokságban, amelyet két bajnoki címmel zárt. Emellett ott volt a tavalyi Brassó Ralin is, ahol legyőzte mentorát. 

„Már a szezon első futamán is szerettem volna indulni, de a támogatók hiánya miatt ez nem sikerült. Egyértelmű célom, hogy a további versenyeken is rajthoz álljak, mert a mért szakaszok kilométerei hozzák meg a kellő tapasztalatot. A Szeben Ralira vonatkozó tervem egyszerű: célba szeretnék érni. Ez egy nagyon kemény verseny, ahol minden részletre oda kell figyelni. A legfontosabb, hogy versenykilométereket gyűjtsek és tapasztalatot szerezzek, mert rengeteget kell még tanulnom, és bízom benne, hogy ez sikerülni fog” – jelentette ki Croitoriu, akinek navigátora barátja, Andrei Pădure lesz. A motorsportfotósként dolgozó pilótánk minél előkelőbb helyezést szeretne azokban a kategóriákban, amelyekben rajthoz áll, de számára már az is komoly siker, hogy egyáltalán ott lehet az autós erőpróba rajtjánál, amit az idény elején még elképzelhetetlennek tartott.

A Szeben Rali idei kiírására 58 egység nevezett be, melyekre pénteken és szombaton egyaránt öt-öt mért szakasz vár. A verseny összhossza 520,12 kilométer, amelyből a gyorsasági szakaszok 130,60 kilométert tesznek ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2025-07-10: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Zene
SEPSICLASSIC KOMOLYZENEI FESZTIVÁL. Július 10–13. között tartják Sepsiszentgyörgy komolyzenei fesztiváljár. A belépő 30 lej, kedvezményesen (diákoknak, nyugdíjasoknak) 15 lej. Jegyet elővételben az eventim.ro oldalon és a városi jegyirodában lehet vásárolni.
2025-07-10: Sport - Miska Brigitta:

Ötödször rendezik meg a kerékpáros kihívást (Fitness Tribe)

A Fitness Tribe Egyesület augusztus vége helyett szeptember 6-án és 7-én rendezi meg a SUGÁS 24H endurance kerékpáros kihívás ötödik kiadását, amely az előző évekhez hasonlóan idén is a saját határok feszegetéséről, a kitartásról, a közösségi élményről és a természet közelségéről szól. A szervezők szerint nem pusztán egy megmérettetés, hanem egyedülálló próbatétel, amelyre a kerékpározni szerető nők és férfiak nevezhetnek.