A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület a városháza sportirodájával partnerségben megszervezte az idei év harmadik, az egyesület eddigi harminckettedik nappali táborát. A hétfőn kezdődött és ma véget érő bejárós tábor iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy minden jelentkezőt nem tudtak fogadni, a helyek száma ugyanis korlátozott volt.
42 elemi iskolás vett részt a táborban, a legtöbben kézdivásárhelyiek és csernátoniak, de Torjáról, Nyujtódról, Kézdiszentlélekről, Kézdikővárról, Zaboláról, Brassóból, még az Amerikai Egyesült Államokból is volt egy résztvevő.
A táborban változatos kinti és benti programok, sportos, művészeti, szabadidős, aktív és pihentető tevékenységek váltakoztak naponta. A szervezők külön hangsúlyt fektettek a játékos tanulásra, önmaguk és egymás megismerésére, valamint a gyerekek érzékenyítésére, egymás elfogadására, a környezettudatosság, a természetvédelem és az egészséges életmód fontosságára. A gyermekek izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt, de a kézműves-tevékenység, az origami, a bingo és a hagyományos reggeli torna sem hiányzott a programból.
A tevékenységek zöme a Kicsid Gábor Sportcsarnokban zajlott, de a Molnár Józsiás parkot is felkeresték. Meglátogatták Patikamúzeumot, Dósa Csaba, a turisztikai iroda vezetője a város udvartereit és fontosabb épületeit, kulturális helyszíneit mutatta be a gyermekeknek. Tegnap Györbiró Emese a felelős kutya- és cicatartásról tartott előadást. A tábornak meghívottja is volt: Oláh Attila kézdivásárhelyi paralimpikon motivációs előadást tartott, akaratereje és rendkívüli küzdőszelleme sokak számára példaértékű. A tábor tevékenységébe az egyesület szakmai gyakornokai és helyi önkéntesei mellett a Be Active Be Green II projekt hét ESC-önkéntese is bekapcsolódott. A bejárós tábor támogató partnere a Communitas Alapítvány, a helyi önkormányzat és az Európai Szolidaritási Testület volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.