Akik párkapcsolatban élnek, jól tudják, hogy az együtt töltött minőségi idő rendkívül fontos, hiszen anélkül előbb-utóbb kihűlne a kapcsolat és csak egymás mellett éldegélnénk. A szürke hétköznapok felőrlik az embert - éppen ezért most hoztunk néhány szabadidős programötletet, hogy legyen mihez nyúlni, amikor sikerül egy kicsit elszakadnotok a gyerekektől és a munkától, hogy kettesben legyetek.
Közös nézelődés, bevásárlás
A bevásárlás alatt mindenki azonnal a kötelező élelmiszerbeszerző körútra gondol, pedig egészen más irányt is vehet egy ilyen délután. Látogassatok el például egy sex shop üzletébe, amit akár online is megtehettek, ha elbújnátok a kíváncsi tekintetek elől. Ezzel egészen új izgalmakat vihettek az intim pillanatokba is, és feldobhatjátok az együtt töltött estéket. Ráadásul sokkal közelebb hoz benneteket egymáshoz, ha megismeritek a másik vágyait és fantáziáit, és a bizalmi kötelék is erősödik ezáltal.
Közös edzés a szabadban
A testünk egészsége legalább olyan fontos, mint a lelki kiegyensúlyozottság. A jó időben menjetek ki együtt a közeli szabadidőparkba vagy a futópályára, és mozgassátok meg magatokat. A közösen űzött sport nemcsak a testnek tesz jót, de az összekovácsolódás élményét is magában rejti. Ha nincs erőtök ahhoz, hogy komolyabban mozogjatok, akkor egy nagy kör séta is jót tesz: átmozgatjátok az izmaitokat, miközben a friss levegő energiával tölt fel mindkettőtöket.
Városnéző túra
Ha városban éltek, akkor ideje közösen felfedezni annak szépségeit. Próbáljátok ki, milyen turistaként mászkálni a saját városotokban. Nézzétek meg a látnivalókat, térjetek be a múzeumokba és az építészeti remekműveket se hagyjátok ki. Ha vidéki életet éltek, utazzatok el a legközelebbi városok valamelyikébe és fedezzétek fel azokat a nevezetességeket, amelyekre eddig nem figyeltetek. Rengeteg érdekes dolog vesz bennünket körül, de a hétköznapok rohanásában ezek valahogyan elvesznek, érdemes hát felkutatni és végre egy kicsit más szemmel nézni a lakóhelyetekre.
Állatkerti látogatás
Sokan nem csak gyermekként mennek szívesen az állatkertbe. Keressétek fel a legközelebbi vagy a számotokra legszimpatikusabb állatkertet és töltsetek el ott egy napot. Ne siessetek a nézelődéssel, járjatok nyitott szemmel és élvezzétek a sétát. Egy közös etetés szuper élmény lehet, de ha megtehetitek, fogadjatok örökbe névlegesen egy kedves kis állatot, amellyel támogathatjátok a fenntartását.
Irány a park - piknikezzetek!
Ha nincs időtök arra, hogy több órás programot szervezzetek, akkor munka után irány a közeli park vagy erdő, és üljetek ki piknikezni. Egészen más érzés odakint a pléden ülve átbeszélni a héten szerzett tapasztalatokat vagy sztorikat, mint a lakásban ücsörögve szürcsölgetni a kávét és a megszokott sablonos beszélgetés-köröket futni.
A lényeg, hogy minél több időt töltsetek együtt: így szorosabb lehet közöttetek a kötelék, és még akár Desirel sexshop eszközeihez is kedvet kaphattok a hálószobai kalandok során. (X)