Tenisz Jannik Sinner nyert Wimbledonban

2025. július 15., kedd, Sport

A világelső Jannik Sinner nyerte meg a férfi egyest a wimbledoni teniszbajnokságon, a döntőben szetthátrányból fordítva négy játszmában diadalmaskodott a címvédő Carlos Alcaraz felett. Női egyesben a nyolcadik helyen kiemelt Iga Swiatek bizonyult a legjobbnak, miután a fináléban veszített játék nélkül győzött az amerikai Amanda Anisimova ellen.

  • Jannik Sinner először nyert Wimbledonban. Fotó: Facebook / Wimbledon
    Jannik Sinner először nyert Wimbledonban. Fotó: Facebook / Wimbledon

Az olasz teniszező 4:2-re ellépett, viszont riválisa pontosabban kezdett ütni, és sorozatban három gémmel fordított, majd szettlabdánál a sokadik elérhetetlennek tűnő labdát visszakanalazva játszmaelőnybe került. A folytatásban Sinner rögtön az első játékban brékelt, ezúttal pedig végigvitte a különbséget. A csúcstalálkozó harmadik szettjében is egymást érték a bravúros, szemet gyönyörködtető megoldások, majd az olasz kihasználta ellenfele gyengébb szervagémjét, így 2 óra 20 perc után már csak egy játszmára volt a diadaltól. A világelsőt vitte tovább a lendület, nagy önbizalommal játszott, negyedszer is elvette a címvédő adogatását, akinek volt esélye visszazárkózni, azonban elpuskázta a lehetőségeit. Az első ATP-főtáblás mérkőzését 2019-ben Budapesten játszó Sinner fogadóként két pontra volt a sikertől, ám végül ki kellett szerválnia a meccset, amely 3 óra 5 percig tartott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 783
szavazógép
2025-07-15: Sport - :

A Chelsea lett a klubvilágbajnok (Labdarúgás)

A Chelsea nyerte az első, 32 csapatosra bővített klubvilágbajnokságot. Az angol klub vasárnap a döntőben 3–0-ra diadalmaskodott a Paris Saint-Germain felett New Yorkban. A Konferencia Liga idei győztese Cole Palmer duplájával és az előkészítéséből eredményes Joao Pedro találatával már a szünetig háromgólos előnyre tett szert, így jószerével 45 perc alatt eldöntötte az összecsapást. Az angol együttes 2022 után másodjára diadalmaskodott a klubvilágbajnokságon, amelyen sorozatban 13. alkalommal győzött európai gárda.
2025-07-15: Szabadidő - :

A nap fotója