Békéscsabaiakkal köt partnerséget a kantai szakképző

2025. július 15., kedd, Közélet

Vasárnap békéscsabai szakmai küldöttség érkezett Kézdivásárhelyre partnerségi tárgyalást folytatni Fejér László Ödön szenátorral és Szakács Istvánnal, a Kanta Szakképző Központ vezetőjével. A békéscsabaiak is be szeretnének kapcsolódni a nagy sikernek örvendő duális képzésbe.

  • A házigazdák és a békéscsabai szakemberek. Fotó: Gábor Balázs
    A házigazdák és a békéscsabai szakemberek. Fotó: Gábor Balázs

A megbeszélésre – amelyen az említetteken kívül részt vett Mucsi Balázs Sándor, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója és pár munkatársa – a kantai szakképzőben került sor. Elöljáróban a magyarországi küldöttség vezetője a duális képzés fontosságát és egyben sikerességét is hangsúlyozta, mint mondotta, a jól felkészült diákjaik a világ minden pontján megállják a helyüket. Mint mondotta, a román oktatási rendszer nem jó, ezt a rést tudja a szakképző kihasználni és egyfajta márkát is építeni: diáknak-alkalmazónak egyaránt pluszpontot jelentsen egy, a kézdivásárhelyi szakképzőben kiállított szakképesítő okirat. Magya­rán: tudatosítani kell a továbbiakban is, hogy a megszerzett oklevél nemcsak egy egyszerű papír, hanem annak súlya és értéke van. 

Azt is hozzátette: a Rákóczi Szövetség alelnökeként ő nemcsak a magyar nyelvű oktatást támogatja, hanem a helyben, otthon maradást is, vagyis küldetése, hogy minél több emberre azért hasson: a szülőföldjén próbáljon meg érvényesülni. Erre pedig egy eszköz az ilyen jellegű képzés – mondotta. „Ami az itteni alapítványt illeti, beszéltem Böjte Csaba testvérrel is, ő pedig azt mondta: szabad kezet ad. Mivel a működtetést úgy lehet A-tól Z-ig létrehozni, ha együttműködünk. Nekünk fontos az idő, nagyon sok mindent le kell szabályoznunk” – magyarázta Mucsi Balázs Sándor, aki azt is elmondta, hogy ő a német rendszer híve.

„Ez ott első körben arról szól, hogy van egy szakmai hálózat, melynek tevékenységébe be vannak vonva. Itt is vannak egyesületek vagy más szervezetek, amelyeknek erre van rálátásuk, Magyarországon ezzel a kamarák foglalkoznak, amelyek viszonylag jól működnek, fontos adatokat tudnak kilistázni rövid idő alatt. Ezt a feladatot itt viszont valószínűleg nekünk kell megtenni és a gazdasághoz kell majd igazítani. A gazdasági játékosok bevonása – a hiányok feltérképezésével – azért fontos, mert ha a végzős megkapja a bizonyítványát, másnap már munkaszerződés van a kezében” – magyarázta.

Rávilágított egy érdekes magyarországi jelenségre is: a gimnáziumi beiskolázás csökkenőben, míg a technikusi ágazat feljövőben van. A kantai szakképzőt a sajátjuknak szeretnék érezni – tette hozzá. Azt is elmondta: már a következő napokban felkeresik a vállalkozókat, ismerkednek a környezettel, mivel céljuk, hogy élettel töltsék be az épületet. „Már ötletelünk, hogy mit lehet kezdeni ezzel a hatalmas, 2200 négyzetméteres épülettel. Távlati álmom, hogy egyszer majd csak átadjuk a kulcsot az ittenieknek, mivel mi már nem fogunk kelleni, saját kézbe vehetik a helyiek a dolgot” – fejtette ki.

Fejér László Ödön szenátor is megerősítette: a szakképző létrehozásával nem az volt a céljuk, hogy egy újabb diplomagyárat üzemeljenek be, hanem hogy szakmát adjanak az érdeklődők kezébe. Hozzátette: jó ötletnek tartaná, ha a diákok körében is készülne egy felmérés, hogy milyen szakmát akarnak tanulni és így a képző palettáját ahhoz igazítani. Szakemberre nagy szükség van, mert a vállalkozók nap mint nap azzal szembesülnek, hogy nincs, akivel dolgozzanak – mondotta.

Szakács István kifejtette: az állami iskoláknak továbbra sem jelentenek konkurenciát, hanem párhuzamosan fognak mellettük dolgozni. Ezt Fejér László Ödön azzal egészítette ki: az is jó lenne, ha a szakképző bemutatkozna a kézdivásárhelyi oktatási intézményekben, ismertetve a tevékenységét.

A beszélgetés végére körvonalazódott: a résztvevők kiemelt figyelmet fordítanak a munkaerőpiaci igényekhez igazodó képzések fejlesztésére, a szakmai tapasztalatcsere előmozdítására, valamint a közös oktatási projektek lehetőségeire. Az egyeztetés egy hosszú távú partnerség kezdő lépésének tekinthető, amely célul tűzi ki a szakképzési rendszer versenyképességének növelését.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum a Kanta Szakképző Központtal együttműködve, 2025 szeptemberében új felnőttképzési programot indít turizmus-vendéglátás szakon, ezzel is hozzájárulva a térség szakmai megújulásához és gazdasági erősödéséhez.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2025-07-15: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Új testvértelepülése van Gidófalvának

Június végi ülésén fogadta el Gidófalva helyi tanácsa a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéhez tartozó Pócspetri község testvértelepülési felkérését. Az együttműködést szentesítő szerződést e hónap elején ünnepélyes keretek közt írta alá a két település vezetője Pócspetriben.
2025-07-15: Közélet - Böjte Ferenc:

A szakmának szüksége van utánpótlásra (Kamionosok találkozója)

Papuc Attila kamionsofőr és társai szombaton immár 14. alkalommal szervezték meg az Erdővidéki Kamionos Találkozót, mely ezúttal is a kamionok felvonulásával kezdődött Baróton, majd a felsőrákosi kavicsmosó melletti zarándokúton folytatódott különböző vetélkedőkkel, versenyekkel, zenés szórakozással.