Kicsinek bizonyult a színpad előtt kialakított nézőtér a sepsiszentgyörgyi református vártemplom udvarán tartott legutóbbi, Republic-dalokra épülő Cipő 60 emlékkoncerten, a közönség a várfal alatti kis dombon ülve is hallgatta a népszerű dalokat. A gyülekezet nyáresti koncertjeinek sorozata idén ötödik évadához érkezett, népszerűségét igazolja, hogy immár nemcsak a városból, de a megyehatáron túlról is jönnek látogatók, érdeklődők a rendezvényre.
A felújított vártemplom udvarán 2021 óta szervezett szabadtéri koncertek a megyeszékhely nyári kulturális kínálatát gazdagítják, az esemény évről évre változatos zenei műfajjal, megújuló repertoárral, színvonalas előadásokkal várja közönségét. Dénes Előd református lelkész, a Sepsi Református Egyházmegye esperese lapunk érdeklődésére elmondta, azt tapasztalják, egyre több embert sikerül megszólítani rendezvényükkel, számontartják, várják a koncerteket, „mondhatni, egyfajta brandje van a nyáresti koncerteknek” – fogalmazott. A program összeállítása kapcsán rámutatott, arra törekszenek, hogy sokszínű legyen, „ne csak egy stílusban szólaljanak meg ezek a koncertek, legyen benne klasszikus zene is, de egy kicsit könnyedébb műfaj, mint amilyen a Balázs Fecó-, a Máté Péter- vagy a Republic-koncert volt, de népi jellegű és keresztyén zenét is kínáljunk” – vázolta. Szempont továbbá, hogy minden generációhoz szóljon a zene, ezért az előző években gyermekkoncerteket is tartottak. Ami a közönséget illeti, míg az első időben főként a gyülekezeti tagok vettek részt a koncerteken, később a város lakóival bővült a kör, és jólesően tapasztalták, hogy most már Brassóból is vonzott érdeklődőket zenei eseményük.
A háttérben összefort, jó csapat segíti a közösségépítő koncertek megvalósulását, s amint lezárul egy évad, máris munkához látnak, elkezdődik a következő évi program szervezése. Dénes Előd kiemelte, legtöbbet fiataljaik, az ifjúsági csoport tagjai segítenek, „szívügyük, hogy minden rendben legyen”: ők rendezik be a várudvar nézőterét, elpakolják a székeket, figyelnek a közönségre, helyet mutatnak az időseknek, de a presbitérium, a lelkészkollégák támogató hozzáállása szintén fontos az esemény sikeréhez.
A Sepsiszentgyörgy önkormányzata által támogatott idei rendezvénysorozatot júnusban a Rákász Gergely Alapítvány pártfogoltjai, Szigeti Bence gitárművész és Dénes Dorottya csellista koncertje indította, július első hétvégéjén pedig helyi zenészek és előadók, Kolcsár József színművész és a templom kórusa közreműködésével csendültek fel Republic-dalok „kicsit másképp” a Cipő 60 emlékkoncerten. A következő nyáresti koncertet a Domschy Mercédesz és Péntek Attila alkotta formáció, a MÉSA szolgáltatja majd. A házaspár református énekeskönyvi énekeket dolgoz fel egyéni stílusban. Szintén helyi művészek lépnek színpadra a negyedik koncerten, melynek témáját a mezőségi népdalok szolgáltatják. A várhatóan szeptemberben sorra kerülő utolsó koncert még egyeztetés alatt áll.
Dénes Előd rámutatott, eredeti céljuk az volt, hogy a templom köré gyűjtsék az embereket, hogy közelebb kerüljenek hozzá, „hogy a város is megismerje ezt a helyet”. A nyáresti koncertek idején nyitva áll a templom, aki még nem járt bent, megtekintheti, „így már nem lesz számára ezután idegen ez a hely” – fogalmazott.