Labdarúgás, Bajnokok LigájaÖrmény rivális vár a magyar bajnokra

2025. július 17., csütörtök, Sport

Az FC Noah lesz a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, miután az örmény együttes az első körben búcsúztatta a montenegrói Buducnost Podgorica csapatát. A román bajnok FCSB kedden 2–1 arányban kikapott az andorrai Inter d’Escaldes vendégeként, viszont a hazai győzelmének köszönhetően így is továbbjutott, a folytatásban pedig az északmacedón FK Shkëndija ellen lép pályára.

  • Fotó: Facebook / Ferencvárosi Torna Club
    Fotó: Facebook / Ferencvárosi Torna Club

A nyitóforduló első mérkőzésén az örmény gárda 1–0-ra győzött, aztán a montenegrói visszavágón döntetlent ért el, ezáltal továbbjutott. A podgoricai találkozón a vendégek gyorsan vezetést szereztek, majd a 17. percben emberelőnybe kerültek, és a szünetben már két gól volt a különbség a két csapat között. A házigazdák azonban emberhátrányban sem adták fel, a 68. percben szépítettek, a ráadásban pedig egyenlítettek (2–2), a hosszabbításhoz szükséges gól azonban elmaradt. A Ferencváros és az FC Noah párharcának első összecsapását jövő héten Örményországban játsszák, a visszavágóra egy héttel később kerül sor a Groupama Arénában.

A Bajnokok Ligája selejtezőjében a román bajnok kétgólos előnnyel utazott Andorrába, ahol óriási meglepetésre vereséget szenvedett. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, ám ezek kimaradtak. Szünet után felpörgött a játék, az FCSB az 51. percben megszerezte a vezetést, a törpeállambéli alakulat azonban nem adta fel, és sikerült is egyenlítenie. A folytatásban is a házigazdák veszélyeztettek, Ștefan Târnovanu többször bravúrral védett, egyszer pedig a keresztléc is kisegítette. Az Inter d’Escaldes a 88. percben fordított, sőt, hosszabbításra menthette volna a meccset, viszont a kapus hárított.

Eredmény, Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, visszavágó: Inter d’Escaldes–FCSB 2–1 (gólszerzők: Sascha Andreu 67., Alexandre Llovet 88., illetve Risto Radunović 51.) – összesítésben: 3–4.

A főtáblára jutáshoz – amelyen 29 klub helye már biztos – a Ferencváros és az FCSB csapatának három kört kell nyernie. A Bajnokok Ligája 2025–2026. évi ki­írásának fináléjára Budapesten a Puskás Arénában kerül sor május 30-án. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2025-07-17: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2025-07-17: Sport - :

Jobb helyzetben a Paks, mint egy évvel ezelőtt (Labdarúgás, Európa-liga)

Bár a Paksi FC helyzete a hazai döntetlen után nem kedvező az Európa-liga-­selejtező első fordulójának mai visszavágója előtt a Kolozsvári CFR ellen, viszont mégis sokkal jobb, mint egy évvel ezelőtt. A Digi Sport 1, a Prima Sport 1 és az M4 Sport élőben közvetíti az összecsapást, amely 20.30-kor a ciprusi Kiriakosz Atanasziu sípjelére kezdődik. A továbbjutóra a svájci Lugano vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia Ligában játszhat a szlovén Maribor csapatával.