Hozzávalók: 1 nagy fej savanyú káposzta, 1 nagy fej hagyma, 20 dkg rizskása, 10 dkg kukoricakása (durva, kb. rizsszem nagyságúra darált kukorica), só, bors, pirospaprika, 2 dl olaj, 2 evőkanál paradicsompaszta, 1 púpozott evőkanál liszt.
Elkészítése. A savanyú káposztát bő hideg vízben kivontatjuk (a hideg vizet többször cserélve kiáztatjuk a télire eltett káposzta sósságát). Ezután leszedjük a leveleket, a nagyobbakat felcsavarjuk, vékony szálasra megvágjuk, a többit akkora méretűre „szabjuk”, hogy szép egyforma töltelékeket készíthessünk. A káposzta cikáját (vagyis a zsenge közepét), valamint a formázástól maradt leeső részeket ledaráljuk, és egy keverőtálba tesszük.
A hagymát kockára vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadunk 1 evőkanál paradicsompasztát, és összerotyogtatjuk.
A dinsztelt hagymát a darált káposztára öntjük, hozzáadjuk a száraz kukoricakását, az átmosott rizst, illetve a lisztet, az egészet megborsozzuk és összekeverjük. Ezzel a töltelékkel betöltjük az előkészített káposztaleveleket úgy, hogy a tenyerünkbe terítjük a levelet, evőkanálnyi tölteléket teszünk a közepébe, majd a csuklónktól az ujjbegyeink irányába haladva felcsavarjuk és a két végét benyomkodjuk.
Az így nyert töltelékeket fazékba rakjuk, rászórjuk a szálasra vágott káposztát, feltöltjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi, majd lassú tűzön addig főzzük, amíg a káposzta megpuhul. Közben a másik evőkanál paradicsompasztát kevés vízzel hígítjuk, majd belekeverjük a maradék olajat, és az egészet a fövő káposztára öntjük. Tálaláskor a töltelékeket tányérra rendezzük, friss kenyeret és tejfölt adunk melléje.
*
Mivel a savanyú káposzta eleve sós, a tölteléket csak abban az esetben sózzuk, ha megkóstoltuk, és sótlannak érezzük. Ha nincs kéznél durvára őrölt kukoricadara, a töltelékbe finomabb szemcséjű kukoricaőrleményt is tehetünk.
Mennyiség: 8–10 személy
Elkészítési idő: 2 óra
Megjelent a 100 csíkszeredai recept – 100 csíkszeredai háziasszony című kötetben; Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.