Paloták harca?

2025. július 21., hétfő, A múlt hét
Kuti János

Elnökünk, Nicușor Dan elutazott Németországba, és magával vitte Dominic Fritzet, Temesvár polgármesterét, mert ő tud németül, és egy sereg minisztert, de a miniszterelnököt, Ilie Bolojant nem, pedig a miniszterek neki vannak alárendelve.

Még jó, hogy most ment Nicușor Dan a miniszterekkel Németországba, míg a miniszterelnök még csak tervbe vette azt, hogy felére csökkenti a miniszteri delegációk részvevőinek számát, mert ha megvalósítja javaslatát, csak két minisztert vihetett volna magával az államelnök. Ráadásul, ha megharagszik az elnökre, az mondhatja, hogy az előző elnök, Klaus Iohannis tíz év alatt elköltötte már előre tíz évre is az elnöki utazásokhoz szükséges pénzt.

Némi ellentét mutakozik a két „dudás”, Dan és Bolojan között, amelyet a paloták (Victoriei és Cotroceni) harcának vizionálnak egyesek.

Nicușor Dan a német elnök, Frank-Walter Steinmeier meghívására utazott hivatalos látogatásra, de köztudott, hogy a német elnök csak amolyan díszpinty Németországban, így hát rajta kívül elnökünk találkozott a német kancellárral, Friedrich Merz-cel is, akivel főleg gazdasági együttműködésekről és beruházásokról tárgyaltak. A gazdasági kérdések nálunk a miniszterelnökhöz tartoznak, de azért néha az elnök és a miniszterelnök beleszól egymás dolgába is. Emlékszünk még Nicușor Dan ígéretére, hogy írásban adja: nem lesz áfaemelés, de mégis lesz. Az elnök finoman kritizálta a miniszterelnököt ezért, és azt mondta, hogy: ez csak ideiglenes, (ezt persze a rosszhiszeműek úgy értik, hogy a 2 százalékos áfaemelés ideiglenes, és lesz az még nagyobb is), és megemlítette: a kormány is a beiktatásakor elkötelezte magát, hogy nem emeli az áfát. No de Isten, akarom mondani, elnök tervez, s aztán a költségvetési hiány és a kormány végez.

Berlinben, amikor Ilie Bolojan helyi adminisztrációról szóló terveiről kérdezték egy sajtótájékoztatón, Nicușor Dan azt mondta, hogy azt ő konkrétan nem látta. (Nem lát szeme, nem fáj feje?) Bolojan azt is mondta, hogy a fővárosi főpolgármesteri hivatal alá tartozó 1000 alkalmazott munkáját 600 is el tudná végezni. Nicușor Dan elárulta (magát?), hogy lehetséges a csökkentés, de amikor ő volt a főpolgármester Bukarestben,  nem foglakozott személyzetcsökkentéssel, mert nem volt érdeke, de volt elég gondja a költségvetéssel. (Most vajon hogy áll az érdekkel?) Most már tudjuk (és milyen jó neki), hogy elnök lévén, nem kell személyesen ilyesmivel foglalkoznia. Ráadásul már nem is felel a bukaresti polgármesteri hivatalokért, és mondhatja, hogy lám, ő nem csökkentette a köztisztviselők számát, és nem tehet róla, ha Bolojan azt teszi. Különben azt is megmondta, hogy a létszámcsökkentésekről a koalíciós tárgyalásokon egyeztettek a kormánypártok. A végén még szomszédok is lehetnek, ha beköltöznek szolgálati villáikba, amelyeket most készítenek elő nekik. Amit nyíltan a tévékamerák előtt nem, azt majd megbeszélhetik a kerítésen keresztül.

Nicușor Dan Németországban beszélt a román közösség képviselőivel, és azt mondta: „Felelősek vagyunk önökért, és úgy kell számítanunk, mintha részei lennének a román államnak.” Arról nem volt szó, hogy a kivándorolt németek képviselőivel találkozott-e, és őket minek számolja. Azt is mondta, hogy „a román hatóságoknak kollaborálniuk kell a diaszpórával”. Egy külügyi államtitkárral is találkozott, akinek nagyon gyanús a neve – lehet, hogy innen elszármazott dák fióka? –: Géza Andreas von Geyr.

Beszéltek a romániai német kisebbségről és a németországi román kisebbségről, és elnökünk köszönetet mondott a német kormánynak azért, mert feltételeket teremtett ahhoz, hogy a román kisebbség ott élhessen. (A román kormányok meg olyan feltétleket teremtettek nekik, hogy itt hagyták az országot, mint Szent Pál…) A német kancellár nem mondott köszönetet azért, hogy a románok kétszer választottak meg elnöknek egy „németet”, Klaus Iohannist. Viszont örömét fejezte ki azért, mert bár nő a próbálkozás az unió és a NATO megosztására, de megpróbálunk demokratikus eszközökkel ezekre válaszolni. Ez a támadás a romániai választások első fordulójában konkrétan látszott, de mindenki örömére a román demokrácia tudott ezekre válaszolni. (Ha a következő választásokkor nem tudna, azokat is meg lehetne semmisíteni.)

 

Nicușor Dan a németországi román közösség tagjaival fotózkodik. Fotó: presidency.ro

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2025-07-21: Közélet - Fekete Réka:

Közeledik a pótérettségi

Ma az utolsó nap, amikor még lehet iratkozni az augusztus 4-én kezdődő pótérettségire. 
2025-07-21: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
EMŰK. A nagyváradi festészet egyik meghatározó alakjának állít emléket az Erdélyi Művészeti Központ új tárlata.