Nyílt levelekkel a nemzeti régiókért

2025. július 21., hétfő, Belföld

Európai parlamenti képviselőknek címzett nyíltlevél-sorozatot indított a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a nemzeti régiók ügyében azzal a meggyőződéssel, hogy amennyiben az érintettek nem tartják „felszínen” a kérdést, mások fognak dönteni a sorsukról, nélkülük.

  • A hajrában a kezdeményezés támogatottsága meghaladta az egymillió aláírást. Fotó: SZNT
    A hajrában a kezdeményezés támogatottsága meghaladta az egymillió aláírást. Fotó: SZNT

„Ezek a levelek nemcsak egy-egy képviselőhöz szólnak, hanem mindannyiunkhoz. Nemcsak támogatást kérünk, hanem elvi kérdéseket is felvetünk, amelyeket nekünk, közösségként kell végiggondolnunk” – fogalmazott közösségi oldalán a nemzeti régiók ügyében európai polgári kezdeményezést indító szervezet. A közlemény hangsúlyozza: azért választották a nemzeti régiók ügyében indított „európai mozgalomhoz” a nyílt levél műfaját, mivel az említett kérdések „nem maradhatnak zárt ajtók mögött”, be kell kerülniük a köztudatba és vitára kell ösztönözniük. Ezekben az SZNT különböző kérdéseket vet fel, köztük azt, hogy mit jelent a szülőföld, milyen jogok illetnek meg egy nemzeti közösséget, „ha nincs saját állama, de van saját kultúrája, nyelve, történelme és saját területe, amely századok óta a hazája”.

„Nemzeti régióként jogunk van jelen lenni az Európa jövőjéről szóló vitákban – nem mint statiszták, hanem mint szereplők. Ehhez azonban hangot kell adnunk magunknak – újra meg újra” – indokolja az SZNT a levélsorozat elindítását. A közlemény leszögezi: az európai nemzeti régióknak – függetlenül attól, hogy az Európai Bizottság (EB) milyen választ ad a polgári kezdeményezésre – össze kell fogniuk, mert „csak egy regionális mozgalomban egyesülve tudjuk elérni, hogy közös érdekeinket érdemben képviseljük – Brüsszelben is és saját szülőföldünkön is”.

Az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt első nyílt levelet Lukasz Kohut lengyelországi független EP-képviselőnek, az EP hagyományos kisebbségekkel, nemzeti közösségekkel és nyelvekkel foglalkozó közös munkacsoportja alelnökének címezték. Ebben Izsák Balázs megköszöni a képviselőnek, hogy az EP július 10-i ülésén – amikor a nemzeti régiók ügyében indított polgári kezdeményezés plenáris vitája zajlott – anyanyelvén szólalt fel, és „ezzel megerősítette, hogy a sziléziai nép őrzi nyelvét, kultúráját, nemzeti önazonosságát”. „Köszönöm, hogy ezzel hozzájárult egy olyan regionális mozgalom erősödéséhez, amely 2013-ban indult el a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért polgári kezdeményezés beterjesztésével” – írta Izsák Balázs a levélben, a székely nép szolidaritásáról biztosítva a lengyel politikust.

Az újabb levelet Raquel García Hermida-van der Walle hollandiai képviselőnek címezték, akinek azt köszönte meg Izsák Balázs, hogy hozzászólásával és az ülésteremben viselt nyakszalagjával – amely Frízföld nemzeti színeit idézte – „egyaránt erőteljes, szimbolikus üzenetet közvetített minden jelenlévő felé”. „A szülőföld jelképeinek vállalása és láthatóvá tétele megkerülhetetlen része annak a folyamatnak, amely a nemzeti régiók és a regionális identitások uniós elismeréséhez vezet” – írta az SZNT elnöke. Hangsúlyozta: nem szabad engedni összemosni „a kisebbségi jogok általánosan elfogadott normáit azokkal a közösségi jogokkal, amelyek a szülőföldhöz kötődnek”.

Az SZNT a strasbourgi EP-ülés után közleményében úgy értékelt, hogy a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés megadhatja a közös cselekvés irányát és alapjául szolgálhat egy regionális mozgalomnak Európában. A szervezet március 4-én nyújtotta be az EB-hez a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezését. A Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért nevű polgári kezdeményezés az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkéhez köthető, amely felsorolja, melyek azok az uniós régiók, melyeket az EU kohéziós politikájában kiemelt figyelemben részesít. Az SZNT meg­győződése szerint ebbe a felsorolásba beleillenek a nemzeti régiók is. A polgári kezdeményezés több mint 1,2 millió aláírója azt kéri: az unió kohéziós politikájában kezeljék kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Az EB-nek szeptember 4-éig kell ismertetnie a polgári kezdeményezéssel kapcsolatos álláspontját és a tervezett intézkedéseket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2025-07-21: Közélet - Bodor János:

Halad az élményfürdő építése Kovásznán

Javában zajlanak a munkálatok a Lőrincz Zsigmond Sípálya szomszédságában épülő kovásznai wellnessközpontnál. A háromszintes, 5423 négyzetméteres létesítmény kivitelezése 2023 nyarán kezdődött, miután az Országos Beruházási Társaság kibocsátotta az építkezési munkálatok elkezdésére szóló utasítást. A projektet a Kolozsváron bejegyzett Kész Construcții Románia Kft. valósítja meg, a magyarországi KÉSZ Csoport tagjaként, háromszéki, brassói és hargitai alvállalkozók bevonásával. A beruházás 70–80 százalékban készült mostanra el.
2025-07-21: Belföld - :

Áfamentes lehetne a gyógyszer Romániában is

Az Európai Bizottság (EB) úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak, amiért nem ültették át nemzeti jogszabályaikba az áfakulcsokról szóló 2022/542/EU irányelvben foglalt kötelező rendelkezéseket.