A magyar női vízilabda-válogatott szombaton 12–9-re diadalmaskodott az olasz csapat felett a szingapúri világbajnokság negyeddöntőjében. Cseh Sándor együttese ma 16.35-től az olimpiai bajnok spanyol alakulattal találkozik a legjobb négy között. A magyar férfi vízilabda-válogatott tegnap 18–12-re legyőzte a címvédő horvát gárdát a negyeddöntőben. Varga Zsolt legénysége kedden 16.45-től az olimpiai bajnok Szerbia ellen játszik.
Az olaszok fórból szereztek vezetést, a válasz ugyancsak létszámfölényből érkezett Sümegi Nóra révén. Keszthelyi Rita ejtésével kerültek először előnybe a magyarok, azonban Sofia Giustini két emberelőnyt értékesítve fordított, aztán Vályi Vanda kapáslövéssel egyenlített (3–3). A második felvonást Keszthelyi fórból jegyzett gólja vezette fel, majd a rivális ötösből egyenlített. Az olaszok újabb büntetővel fordítottak, az akadozó támadógépezetbe viszont Sümegi életet lehelt. Végül a magyar csapat fordulhatott előnnyel a nagyszünetben, mivel Garda Krisztina lőtt a kapuba (6–5). A harmadik negyedben Keszthelyi húzott a hálóba, ezt követően Dafne Bettini volt eredményes, kisvártatva Szilágyi Dorottya is betalált. Az olasz együttes időt kért, a megbeszélés után befejezte a figurát, ellenben Leimeter Dóra azonnal válaszolt. Kevesebb mint egy perccel a játékrész vége előtt Keszthelyi ejtett a bal alsóba, így a magyar gárda háromgólos előnnyel kezdte a záró felvonást (10–7). Az olasz alakulat láthatóan elfáradt, Chiara Ranalli ötméteresből szépített, Cseh Sándor pedig időt kért. A magyar szurkolókat Garda nyugtatta meg egy újabb bombával, és ugyan az olaszok 76 másodperccel a vége előtt még betaláltak, Leimeter fórból lezárta a találkozót.
Magyar előnnyel indult a horvátok elleni találkozó, ekkor Vámos Márton zúdított a hálóba, nem sokkal később újra fórba került a gárda, ezúttal Manhercz Krisztián lőtt a bal felsőbe. Zvonimir Butić akcióból válaszolt, kisvártatva pedig Konsztantyin Harkov egyenlített. Marko Bijač tehetetlen volt Kovács Péter közeli húzásánál, majd a horvátok létszámfölényét Butić fejezte be, míg a túloldalon Vámos kísérlete talált utat a hálóba. A rivális egymást követően három fórt kapott, ebből kettőt értékesítve fordított. A nyitónegyedben Vámos belőtte a harmadik gólját, a játékrész utolsó percében Harkov volt eredményes, azonban Fekete Gergő válaszolt (6–6). A második felvonásban Vigvári Vendel és Nagy Ákos továbbított a jobb alsóba, aztán Manhercz sem hibázott. Ivica Tucak tanítványai fórból zárkóztak fel, ezután Manhercz védhetetlenül zúdított a bal felsőbe. Nagy Ádám emberelőnyben lőtt a kapuba, ezzel négygólos előnnyel érte a nagyszünet a magyar csapatot (11–7). A fordulást követően Manhercz bombázott a hálóba, majd Vigvári Vendel zúdított a léc alá, viszont a negyed vége előtt a horvátok két emberelőnyből felzárkóztak. A záró nyolc perc értékesített horvát fórral indult, a túloldalon Vigvári Vince is kihasználta a létszámfölényt. A rivális újabb kiállítást váltott gólra, ezután Luka Lončar húzott a kapuba. A hajrában Vismeg Zsombor pattintott a hálóba, végül Nagy Ádám két góllal eldöntötte a találkozót és Molnár Erik is betalált.