LovassportElső és második hely a Szövetség Kupán

2025. július 22., kedd, Sport

Újabb jó eredményt tudhat maga mögött a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club lovas szakosztálya: versenyzői pénteken és szombaton a Beszterce-Naszód megyei Paszmoson megtartott távlovagló Szövetség Kupán vettek részt, ahol a 40 kilométeres távon Toró Tibor az első, Opra Boglárka a második helyen végzett.

Az elmúlt hét végén a Beszterce-Naszód megyei Paszmoson található Teleki-kastély körül tartották meg a távlovagló Szövetség Kupát, amelyen idén is részt vettek a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club lovasai. Akárcsak a mangaliai minősítőversenyen, a két megyeszékhelyi sportoló, Toró Tibor és Opra Boglárka a 40 kilométeres távon volt érdekelt, és csakúgy, mint a hónap eleji szereplésüket, a mostanit is siker koronázta. Tibor Shaid nyergében vágott neki a viadalnak, amelyet a legjobb idővel tudott le, Boglárka pedig Avar hátán versenyezve másodikként fejezte be az erőpróbát. Ebben a kategóriában összesen tizennégyen harcoltak a dobogós helyekért.

„Az útvonal egyébként szép volt, de ugyanakkor nehéz is a verseny előtti heves esőzések miatt. Ezek a jó eredmények azonban nem lettek volna lehetségesek a csapatunk nélkül: Tibor felesége, Hajnalka és lányuk, Zenkő mindenben támogatott minket, és ezért köszönettel tartozunk nekik” – nyilatkozta Opra Boglárka. Csapatunktól származó információk szerint lovasaink legközelebb augusztus végén a Suceava megyei Radócon rendezendő országos bajnokságon állnak rajhoz, ahol a 60 kilométeres távon próbálnak jó minősítést szerezni.

Eredmény, távlovaglás, 40 km: 1. Toró Tibor/Shaid 3:30:30 óra, 2. Opra Boglárka/Avar 3:30:31 óra (mindketten: Sport-All Sport Club), 3. Gab­riela Berejovs­chi/Dorința (Shagya Buftea) 3:30:46 óra. (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2025-07-22: Sport - :

Érmekben gazdag bukaresti vendégszereplés (Dzsiudzsicu)

Eredményes hétvégén vannak túl a sepsiszentgyörgyi dzsiudzsicusok, akik összesen kilenc, négy arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza a Bukarestben megtartott iskolás küzdősport európai játékokról (ESSF Open Combat Games 2025). A július 11. és 20. között lezajlott versenyen ökölvívásban, birkózásban, cselgáncsban, kempóban, szambóban, dzsiudzsicuban, karatéban, tékvandóban, kjokusin karatéban és kick-boxban mérhették össze tudásukat és felkészültségüket.
2025-07-22: Sport - :

Kiütötték az olimpiai bajnokot (Vízilabda, világbajnokság)

A magyar női vízilabda-válogatott tegnap lehengerlő játékkal 15–9-re legyőzte az olimpiai bajnok spanyol csapatot a szingapúri világbajnokság elődöntőjében. A magyar együttes sorozatban másodszor, története során hatodszor játszhat világbajnoki döntőt, szerdán 16.35-től a világkupagyőztes görög alakulat lesz az ellenfele a fináléban.