Amint a múlt heti Gazdakörben megírtuk, ebben az évben az agrárminisztérium nem fizeti a hektáronkénti 200 eurós támogatást az étkezési burgonyát termesztőknek. Ennek több mint ezer háromszéki gazda látja a kárát.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóközleményben jelentette be, hogy a burgonya- és fokhagymatermesztést támogató, az állami költségvetésből biztosított két de minimis támogatást az idén nem fizetik. A minisztérium áprilisban még azt közölte, hogy az intézmény honlapján közvitára bocsátották a kormányhatározat-tervezetet, amely hektáronként 200 euró értékű támogatással ösztönözte volna az étkezési burgonya termesztését a 2025-ös évben. A közlemény szerint a kéréseket április és május folyamán kellett volna letenni a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz, annak függvényében, hogy a kormányhatározatot mikor fogadja el a kabinet.
Kozma Bélától, a Kovászna megyei mezőgazgatási igazgatóság vezetőjétől megtudtuk, hogy az intézménynél várták a kormányhatározat és az alkalmazási normák megjelenését – de hiába. Az elmaradó támogatás bizony sok gazdát nagyon kellemetlenül érint, hiszen az előző években közel 1300-an tettek le támogatási kérést majdnem 7000 hektár burgonyára. Így a háromszéki gazdák több mint 1,2 millió euró értékű támogatástól esnek el ebben az évben.
A mostani döntés hátterében az áll, hogy a szükséges jogszabályok kidolgozásának időszakában Románia egy teljes döntéshozatali jogkörrel nem rendelkező ideiglenes kormány vezetése alatt állt. „A teljes felhatalmazással rendelkező végrehajtó hatalom hiányában a tárcaközi jóváhagyási eljárásokat nem lehetett lezárni, ami késleltette a két program (burgonya és fokhagyma – szerk. megj.) tényleges elindítását. Ugyanakkor a betakarítási szezon közelgő vége jelentősen csökkenti a végrehajtás hatékonyságát ebben az időszakban. Ilyen körülmények között a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium helyénvalónak tartja a két rendszer jövő év elejére történő átütemezését a kiszámítható és koherens végrehajtás biztosítása érdekében, a mezőgazdasági termelők javára. Ezzel a döntéssel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium célja a költségvetési egyensúly és a közforrásokkal való felelős gazdálkodás fenntartása anélkül, hogy a romániai mezőgazdasági termelők támogatásának célkitűzése sérülne” – áll a mostani agrárminiszteri sajtóközleményben, magyarázkodásban.