AnnART – újratöltve
Az AnnART Nemzetközi Performance Fesztivált 35 évvel ezelőtt Baász Imre kezdeményezte, majd tragikus halálát követően Ütő Gusztáv vezetésével, összesen tíz alkalommal került megrendezésre a Szent Anna-tó körül.
Ebből az időtávlatból kísérlik meg újraaktiválni ezt az eseménysorozatot az AnnART Archívum projekt keretében, amelynek célja a fesztivál dokumentációs anyagának kibővítése és digitalizálása, hogy az a nagyközönség számára is hozzáférhetővé váljon, valamint a művészeti kutatás és oktatás szolgálatába állítható legyen. Két napra, július 24–25-én új élet költözik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum udvarára. Az Élő Téka közösségi multimédiás esemény 17-től 21 óráig izgalmas performance-okkal és interaktív programokkal várja a látogatókat, ezzel új életet lehelnek az AnnART Nemzetközi Performance Fesztiválokba. További részletek a projektről az annart.magma.ro honlapon. A teljes eseményt élőben közvetítik, amelyhez csatlakozni a magma.ro, az annart.magma.ro vagy a facebook.com/magmacm oldalon, az esemény napján kikerülő linken lehet.
SZMÚE-könyvek Tusványoson
A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismerten Tusványos – rendezvénysorozatában július 25-én, pénteken 13 órától a Nemzetépítő emlékezet Ausztráliától a Hawaii-szigetekig – Könyvek a múltból születő jövendőért című kerekasztal-beszélgetésen a Kós Károly-sátorban bemutatják a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) által megjelentetett köteteket: Gúnyhatár, Múltból jövendőt, Kárpátországi téridő, Kárpátországi szolgálat és Vértelen vértanúk. A beszélgetés moderátora Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője, akik válaszolnak: Bedő Zoltán, Galbács Pál, Sarány István és Szekeres Attila.
Zene
TUSVÁNYOSI KONCERTEK. Ma a nagyszínpadon 20 órától Margaret Island, 22 órától Punnany Massif; a MIT-színpadon 23 órától Caravel, 0.30-tól A Csajod. Pénteken a nagyszínpadon 20 órától Intim Torna Illegál, 22 órától Republic, a MIT-színpadon 23 órától 8Light Minutes, 0.30-tól Friday Rehab. Szombaton a nagyszínpadon 20 órától Don’t Stop The Oueen, 22 órától Rúzsa Magdi; a MIT-színpadon 23 órától Kliens, 0.30-tól Funkorporation. Részletek a tusvanyos.ro honlapon.
VARGA MIKLÓS & TILTOTT ILLÉS. Vasárnap a 26. községnapokon Illyefalván a focipályán 21 órától fellép Varga Miklós és Antal Zita Melánia, a Brassói Magyar Színház tagja, a Magyarok fénye rockopera női főszereplője. A Tiltott Illés az Illés együttes 60 éves jubileuma alkalmából létrehozott produkcióval állít emléket a legendás zenekarnak.
Kiállítás
SEPSISZENTGYÖRGY. A nagyváradi festészet egyik meghatározó alakjának állít emléket az Erdélyi Művészeti Központ új tárlata: a harmadik emeleti kiállítótérben megnyílt a Kristófi János (1925–2014) festőművész alkotásait bemutató kiállítás. A tárlat szeptember 5-ig látogatható keddtől péntekig 9–17, szombaton 10–14 óráig.
KÉZDIVÁSÁRHELY. Az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében megnyílt a 33. Incitato Művésztelep Ló-pofák című közös tárlata. A kiállító művészek: Ábrahám Imola, Vetró-Bodoni Sebestyén András, Ábrahám Jakab, Dimény András, Csutak Levente (Brassó), Baász Orsolya, Simó Enikő (Sepsiszentgyörgy), Bajkó Attila (Temesvár), Deák Barna, Deák M. Ria (Kovászna), Forró Ágnes (Kolozsvár), Gábor Balázs, Májai Adrienn, Nagy Lajos, Németh Orsolya, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás Zsolt, Vetró András (Kézdivásárhely), Kovács Imre, Kristó Róbert, Ráduly Piroska, Xantus Géza (Csíkszereda), Kövér György (Gidófalva), Palásti Erzsébet (Budapest), Tomos Tünde (Négyfalu). A tárlat augusztus 31-ig látogatható.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Így neveld a sárkányodat (magyarul beszélő), 16.15-től Jurassic World: Újjászületés (román feliratos), 18.15-től Hogyan tudnék élni nélküled (magyar zenés vígjáték), 18.45-től Sünvadászat (magyar filmdráma), 20.15-től F1 (román feliratos), 20.30-tól Tudom, mit tettél tavaly nyáron (román feliratos).
Hitvilág
TERÁPIÁS PROGRAM. Augusztus 4. és 15. között a Bonus Pastor Alapítvány 12 napos terápiás programot szervez Szentkatolnán szenvedélybeteg férfiaknak és nőknek, valamint hozzátartozóiknak. A felvétel egy előzetes interjú alapján történik, amelyre személyes jelentkezés szükséges július 28-ig. További részletek a bonuspastor.ro oldalon találhatók.
Képernyő
RTV2. Ma 13 órától: Heti krónika. Két évvel ezelőtt a csőd szélén álló marosludasi cukorgyár új tulajdonosra talált és ezáltal megmenekült a végleges bezárástól. A gazdák is új lendülettel vágtak bele a cukorrépa-termesztésbe, ám a kezdeti lelkesedés mára odalett. A gyár ugyanis a tavalyinál jóval kisebb területre és jóval alacsonyabb áron szerződött le a termesztőkkel, akiknek nincs, amiben válogatniuk, mert napjainkban mindössze két cukorgyár van az országban. Hatalmas hanyatlás ez az iparág számára, hiszen az 1970-es években még 33 feldolgozó működött, a nagyobb gyárak napi 400 tonna cukrot is termeltek.
TVR CULTURAL. Ma 14.30-tól: Kövi Pál Bukarestben. Múlt év decemberében a bukaresti Liszt Intézetben az Egy magyar úr New Yorkból – Kövi Pál és az Erdélyi lakoma című kiállítást nézhették meg az érdeklődők. A tárlat a száz éve született Kövi Pál életét, személyiségét és munkásságát mutatja be, a szervezők tervei szerint több erdélyi városba is elviszik majd.
Röviden
JÁTSZÓTÉRAVATÓ ALDOBOLYBAN. Ünnepélyes keretek között ma 16 órától átadják a játszóteret Aldobolyban.
VÍZELZÁRÁS. Sepsiszentgyörgyön ma 8–13 óráig javítási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás a következő utcákban: Akácos, Hóvirág, a Vadász utca Hóvirág utca feletti szakasza, Varga Nándor, Diószeghy László, Lósy-Schmidt Ede, Millennium, Világlátó, Cserey Jánosné, András Sámuel, Szabédi László, Mikszáth Kálmán, Ion Luca Caragiale, Visky Árpád, Farkasverem, Ibolya. A lakókat kérik, készüljenek fel elegendő víztartalékkal a megadott időszakra.
MUNKÁLATOK. A Közüzemek Rt. értesíti a lakosságot, hogy Sepsiszentgyörgyön a Sajtó utcai vízhálózat korszerűsítésének első ütemét – amely az Inkubátorház és az orvosi lakások bejárati szakaszát, a 15-ös tömbház parkolóját, valamint a 17-es és 18-as tömbház mögötti területet és garázsbejáratait érinti – előre nem látható akadályok miatt augusztus 1-ig kénytelen meghosszabbítani. A munkálatok ideje alatt az érintett területeken parkolás és gépjárművel történő ki- és behajtás nem lehetséges; kérik a környéken lakókat, hogy gépjárműveiktől szíveskedjenek felszabadítani a munkaterületet; a Sajtó utca és az Ifjúság sétány kereszteződésében megnövekedett munkagép- és járműforgalom várható, ezért fokozott óvatosságot kérnek.
ÁRAMSZÜNET. Sepsiszentgyörgyön július 25-én, pénteken 9–15 óráig a Szilva, Napfelkelte, Dió, Cseresznye, Tölgy, Vadrózsa, Alma, Bükkfa és Szeder utcában szünetel az áramszolgáltatás.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Catena gyógyszertár (0741 106 750) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961) gyógyszertár tart nyitva.
Bérletárusítás
A Sepsi OSK hétfőn elindította a 2025–2026. évi idény hazai mérkőzéseire szóló bérletek árusítását. Július 27-ig csak azok vásárolhatnak bérletet, akik az előző szezonban érvényes bérletük alapján elővásárlási jogukkal szeretnének élni ugyanarra a helyre. Kérik, hogy az azonosítás érdekében a korábbi bérleteket vigyék magukkal. Bérlet a Sepsi Duna Aréna jegypénztárában váltható ma 16–18 óráig. A bérlet az A, B, C és D szektorba 200, az E, F, G, H, I és J szektorba 400, az X és Y szektorba 600, míg a VIP-szektorba 1100 lejbe kerül. A bérletek minden hazai bajnokira és a Sepsi Duna Arénában sorra kerülő Román Kupa-mérkőzésekre belépést biztosítanak.