A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szerdán elkészítette a 2025–2026. évi Román Kupa első fordulójának párosítását. A Liviu Negoiță irányította Kézdivásárhelyi SE július 29-én, kedden 17.30-tól a szintén harmadosztályú Gyergyószentmiklósi VSK vendégeként küzd a továbbjutásért.
A szakszövetség a Román Kupa első körében a csapatok földrajzi elhelyezkedése szerint alakította ki a párosításokat. A regionális szakasz hét győzteséhez – CSM Pașcani, Jádi Jövő, Négyfalusi CSM, Szentandrási SK, FC Păușești-Otăsău, Adunații Copăceni és Victoria Cumpăna – csatlakozott 79 harmadosztályú együttes, viszont a 43 mérkőzésből hármat biztosan nem szerveznek meg. A versenysorozat második fordulójára augusztus 6-án, míg a harmadik állomására augusztus 13-án kerül sor, a playoffkör augusztus 27-én lesz. A 16 továbbjutó mellé aztán érkezik a SuperLiga legjobb nyolc alakulata, a csoportkört október 29-én, december 3-án és december 17-én rendezik. A negyeddöntőt 2026. március 4-én, az elődöntőt április 22-én, majd a finálét május 13-án játsszák.
A felső-háromszéki gárda július közepén kezdte az alapozást, és készül sorozatban a kilencedik harmadosztályú idényére. A kék-fehér mezesek remek szezont hagytak maguk mögött a 3. Ligában, mivel fennállásuk során először jutottak felsőházi rájátszásba, ahol az előkelő harmadik helyen végeztek. Tavaly a kézdivásárhelyi csapat Román Kupa-szereplése már az első körben lezárult, miután hazai környezetben vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC-től, míg a Gyergyószentmiklósi VSK a regionális szakasz csoportkörében búcsúzott. Liviu Negoiță együtteséből a nyáron négyen távoztak: Gergely Alpár az FK Csíkszereda mezében bemutatkozott már az élvonalban, valamint Rareș Cranțea, Flavius Clinciu és Veres Róbert is máshol folytatja pályafutását. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.