– Kérlek mutatkozz be olva­sóinknak.
– Én is a 2006-ban születettek sorát erősítem. Az általános iskola befejezéséig a berecki Comenius-iskolában tanultam, a líceumi éveimet töltöttem a Nagy Mózesben. Melániával ellentétben nálam nem a kantai iskola volt a kiszemelt, hanem a sepsiszentgyörgyi Mikóba szerettem volna menni. Viszont 14 évesen szüleim úgy ítélték meg, hogy eléggé védtelen vagyok, így nem volt más választás, mint a Nagy Mózes Főgimnázium. A kiszemelt szak a nyelvosztály volt mindkét esetben, mert nekem a magyar nyelv és irodalom tantárgy volt az erősségem. A reál tantárgyak abszolút nem vonzottak. De a líceumi négy évet egyáltalán nem bántam meg, sőt.

– Milyenek voltak a berecki iskolás éveid?
– Nem voltam évfolyamelső, viszont mindig szerepeltem az első három között, eléggé kis különbségekkel. Tehát mondhatom, hogy az elsők között voltam itthon is. Volt két osztálytársam, akikkel mindig versenyeztünk, de nem konfliktusos értelemben, sőt, támogattuk is egymást. Melániával is ugyanez történt, mindig számítottunk egymásra, hiába versengtünk, mégis erősítettük egymást.

– Ha már vetélkedésről beszélünk: vettél részt tantárgyversenyeken?
– Elég sok versenyen vettem részt, magyar tantárgy­versenyeken a 9–11. osztályban. Ezeket az érettségi miatt tizenkettedikben már nem mertem vállalni. De történelemből még végzősként is részt vettem, kilencedik osztályban az országos versenyig is eljutottam. 10–11. osztályban magyar nyelvből jutottam el az országos versenyre. Részt vettem a Kriza János Balladamondó Versenyen is.

– Hogy állt össze az érettségi 9,70-es általánosa?
– Románból 9,40-et kaptam, történelemből 9,75-öt, földrajzból 9,80-at és magyarból 9,85-öt. Ha Melániához viszonyítjuk, akkor engem a magyar vizsgára kapott jegy húzott fel, a román le, nála pont fordítva volt.

– A szüleid miként fogadták ezt a jó eredményt?
– Nagyon vártuk az eredményt, édesanyám elsírta magát, édesapám nem ennyire érzelgős, de mindketten nagyon örvendtek, nem számított senki ilyen jó jegyre. Ők soha nem várták el tőlem, hogy a maximálisat hozzam ki magamból, nem akarták, hogy első legyek. Soha nem várták el, hogy színtízes legyek. Engem a kíváncsiság hajtott mindig.

– Milyen terveid vannak?
– A héten pár napot nem voltam itthon, beiratkoztam a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemre. Úgy tervezem, hogy elvégzem a bölcsészkart német–angol szakosodással, majd, ha jól mennek a dolgok, mesterizni is szeretnék. Megjegyzem, hogy az újságírás is vonz, mert mindig szerettem írni, és szeretem kifejteni a véleményemet, nyitott vagyok mindenre, és szerintem az is látszik, hogy szeretek beszélni is (nevet). Azt tudom, hogy tanár nem szeretnék lenni, soha nem vonzott ez a szakma. Főleg visszagondolva, hogy mi is milyen diákok voltunk. Úgy gondolom, egy pedagógusnak nagy türelme kell hogy legyen, nekem pedig nincs. Azt is láttam, hogy az új generációk miként viszonyulnak a fiatalabb tanárokhoz, akik engedékenyebbek voltak. Ez a tanulásban ugyan nem hátráltatott, de nem volt jó.

– Miért a német szakot választottad?
– Nekem a német valamiért mindig kedvesebb volt, mint az angol. Nehezebben megy, mert nem olyan rég tanultam, mint az angolt. Tudom, hogy a németet kevesebben beszélik, mert nehezebb, én viszont kihívást látok benne.

– Ahogy Melániától, úgy tőled is megkérdezem: hogy állsz a közösségi oldalakkal, beszippantottak?
– Nem mondom, hogy nem vagyok aktív tagja egy-egy oldalnak, de például a TikTok alkalmazása úgymond porosodik a telefonomon. Tudom, hogy a generációm a közösségi média függőjévé vált, de én például értelmetlennek találom a semmitmondó, rövid influenszeres videókat. De szerintem a kontroll és az érdeklődési kör is szerepet játszik abban, hogy ki mennyire válik függővé. Emellett ezzel úgy vagyok, hogy nem érdekel, más mit csinál, örvendek, ha magamra tudok időt fordítani.