A háromszéki Kozman Krisztát is a soraiban tudó román egyetemi válogatott a tizenharmadik helyen zárta a nyári Universiade női kosárlabdatornáját. A világ legnagyobb egyetemi multisporteseményének július 18. és 26. között a németországi Ruhr-vidék adott otthont.
A 2025-ös Nyári Egyetemi Világjátékokon a román női kosárlabda-válogatottban ott volt a Kolozsvári U csapatát erősítő háromszéki Kozman Kriszta mellett a megyeszékhelyi Sepsi-SIC játékosa, Ștefania Cătinean és a zöld-fehérek első nyári igazolása, Evelina Petrof is. A spanyol Claudio Garcia Morales által felkészített csapat a D-csoportban a Chile elleni 64–60-as győzelemmel kezdte szereplését Németországban, a második fordulóban viszont 82–49-re kikapott a későbbi aranyérmes Kínától. A csoportkör utolsó meccsét Kozmanék 82–63-ra veszítették el Portugáliával szemben, és harmadikként a 9–16. helyért folytatták a küzdelmet.
Ezt a szakaszt is vereséggel indították, 21 pontos különbséggel, 86–65 arányban maradtak alul a brazilok legjobbjai ellen. Krisztáék ezt követően egymás után két diadalt is elértek: előbb 109–58-ra páholták el Indiát, majd utolsó mérkőzésükön korábbi csoportellenfelükkel, Chilével találkoztak újra, és egy szoros meccsen 83–78 arányú sikert könyvelhettek el a dél-amerikaiakkal szemben. Románia három győzelemmel és három vereséggel a tizenharmadik helyen fejezte be a 32. egyetemi világjátékokat.
Kozman Kriszta a torna mind a hat mérkőzésén lehetőséghez jutott, összesen 84 percet töltött a pályán, 3 lepattanó mellett 11 gólpasszt és 15 pontot jegyzett. Mellette Ștefania Cătinean 147 perc alatt 17 leszedett labdáig jutott, 20 asszisztot osztott ki (ezzel ő lett a nemzeti csapat legjobb gólpasszadója) és 54 pontot szerzett, míg a megyeszékhelyi Sepsi-SIC új játékosa, a fővárosi Evelina Petrof csak öt találkozón játszott, és 93 perc alatt 8 lepattanóig, illetve 7 gólpassz mellett 67 pontig jutott (ő volt a válogatott második legeredményesebb játékosa). Ezenkívül a bukaresti kosaras a 12 triplájával a tizenhat csapatos viadal negyedik legjobb hárompontozója volt.
Az Universiade női kosárlabdatornájának végeredménye: 1. Kína, 2. Amerikai Egyesült Államok, 3. Magyarország... 13. Románia. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.