Július 24. és 27. között a Heves vármegyei Szilvásvárad háromcsillagos nemzetközi kettes- és négyesfogathajtó-versenynek adott otthont, amelyen a kökösi Farm utca 500. alatti lovastanya hajtója, Bartha Eduárd is próbára tette magát. A színvonalas megmérettetésen Dani Marcell bizonyult a legjobbnak, míg a 33 éves Kovászna megyei sportoló a dobogóról kevéssel lemaradva, a negyedik helyen végzett.
A viadalon összesen 35 fogat állt rajthoz, a versenyt romániai és szerbiai hajtók tették nemzetközivé. A ketteseknél és a négyeseknél is szinte a teljes magyar élmezőny megmérette magát, az egyetlen kivételt a Hollandiában készülő Hölle Martin jelentette, aki egyéniben és csapatban is sorozatban négyszer diadalmaskodott a kettes fogatok világbajnokságán. Küzdelmes hétvége van Bartha Eduárd mögött, aki a díjhajtást 60,19, a maratonhajtást 94,28, míg az akadályhajtást 3 hibaponttal fejezte be, ezáltal összetettben a negyedik helyen végzett. A szilvásváradi színekben hajtó besenyőtelki Dani Marcell hazai pályán nem talált legyőzőre, az első és a második próbát követően is vezetett, az utolsó napot több mint másfél hibapontos előnnyel várta, és mivel vasárnap szintén remekül teljesített, így magabiztosan nyert a második ifj. Fekete György és a harmadik Kákonyi Norbert előtt.
„A legjobb magyar hajtók vettek részt ezen a versenyen, ezért számomra tökéletes szintfelmérésnek bizonyult. Díjhajtásban nem kaptuk meg azokat a pontokat, amelyekre számítottunk, így a többiekhez képest legalább ötpontos hátránnyal vártuk a folytatást. Ezt követően nagyot küzdöttünk, a maratonhajtás rendkívül nehéz volt, a pihenő emelkedőre vagy ereszkedőre vezetett, emiatt a lovak nem tudtak megszusszanni, viszont az akadályhajtást a legjobb idővel teljesítettem, csak egy labdát vertünk le. A tűrhető időjárási körülmények miatt a lovak is jobban gazdálkodtak az erejükkel, mindent kiadhattak magukból. Elégedett vagyok, mert a kitűzött célt teljesítettük, felvettük a versenyt a legjobbakkal, kevéssel maradtunk le a harmadik helytől. A lovak készen állnak, a következő hetekben pihentetjük őket, csak könnyebb edzéseket végzünk velük” – fogalmazott Bartha Eduárd.
Eredmények: * díjhajtás: 1. Dani Marcell (Magyarország) 50,16 hibapont, 2. Farkas József (Magyarország) 25,50, 3. ifj. Fekete György (Magyarország) 52,56... 9. Bartha Eduárd (Románia) 60,19 * maratonhajtás: 1. Dobrovitz András (Magyarország) 86,57 hibapont, 2. ifj. Fekete György 91,99, 3. Dani Marcell 92,86... 6. Bartha Eduárd 94,28 * akadályhajtás: 1. Kákonyi Norbert (Magyarország) 0 hibapont, 2. Dani Marcell 0, 3. Bartha Eduárd 3 * összetettben: 1. Dani Marcell 143,02 hibapont, 2. ifj. Fekete György 147,55, 3. Kákonyi Norbert 152,70, 4. Bartha Eduárd 157,47.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.