Az Anghel Saligny közművesítési program vörös vonal a Szociáldemokrata Párt (PSD) számára, ezeket a beruházásokat folytatni kell – jelentette ki tegnap az alakulat ideiglenes elnöke.
Sorin Grindeanu a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) képviselőivel, illetve olyan megyékből érkezett polgármesterekkel tárgyalt tegnap, amelyekben nem a PSD adja a tanácselnököt. Beszámolója szerint az egyeztetésen abban állapodtak meg, hogy az UNCJR képviselői kidolgoznak egy „technikai dokumentumot” a beruházásokról, és a szerdai megbeszélésükön ezt ismertetik Ilie Bolojan miniszterelnökkel. „Ennek a megbeszélésnek szigorúan technikai jellegűnek kell lennie, semmiképpen nem politikainak, mert nem politikai kérdés, hogy egy településen van-e vezetékes víz vagy megfelelő úthálózat” – fogalmazott. A PSD elnöke azt is elmondta, nem tartja célravezetőnek a hirtelen hozott döntéseket, szerinte ebben az esetben is minden egyes beruházást külön meg kell vizsgálni.
Grindeanu beszélt arról is, hogy a PSD támogatná egy újabb intézkedéscsomag kormányzati felelősségvállalással történő elfogadását, ha az ebben foglalt intézkedések a kiváltságok felszámolását célozzák. A költségvetést érintő és az adóügyi kérdésekről azonban szélesebb körű egyeztetésre van szükség – szögezte le. Rámutatott, a költségvetés-kiigazítás előtt valamennyi minisztériummal egyeztetni kell, aztán a pénzügyminiszternek le kell zárnia a deficittel kapcsolatos tárgyalásokat az Európai Bizottsággal, és csak ezt követően kell dönteni arról, hogy milyen intézkedések kerülnek be a második deficitcsökkentő csomagba. „Meglátjuk, milyen megtakarításaink lesznek még, hogy folytassuk az Anghel Saligny-programot. Ez vörös vonal a PSD számára” – nyomatékosította Sorin Grindeanu.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.