Egy idényt követően távozik a SuperLiga legutóbbi két kiírását megnyerő FCSB csapatától Marius Ștefănescu, aki iránt belföldön három, míg Törökországból két gárda is érdeklődött. Sajtóhírek szerint az egyszeres Török Kupa-győztes Konyaspor a befutó, amely 300 ezer eurót fizet a bukaresti együttesnek a 26 éves játékosért, aki két évre kötelezi el magát, és havonta 30 ezer eurót keres majd új alakulatánál.
A román bajnok múlt héten vereséget szenvedett az északmacedón FK Shkëndija vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, ezt követően jelentette ki a tulajdonos, Gigi Becali, hogy megválik a labdarúgótól. Eleinte úgy tűnt, a futballista a Bukaresti Dinamo együttesével kötelezi el magát, aztán az elmúlt napokban teljesen új fordulatot vett az ügy, mivel a Kolozsvári Universitatea és a Kolozsvári CFR is bejelentkezett érte. A Szamos-parti fekete-fehér mezesek komoly ajánlattal rukkoltak elő, a hároméves szerződés mellé 150 ezer eurós aláírási bónuszt és havi 20 ezer eurós fizetést ígértek. Emellett török érdeklődők is megjelentek a színen, és úgy tűnik, végül a Konyaspor a befutó, amely jelenleg Ausztriában készül a török pontvadászat augusztusi rajtjára. Marius Ștefănescu 2024 nyarán 1,3 millió euróért igazolt Sepsiszentgyörgyről Bukarestbe, azóta 49 mérkőzésen lépett pályára, kilenc gólt szerzett és kiosztott négy asszisztot, valamint bajnoki címet és két Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett a fővárosi csapattal. A játékos 2019 júliusában mutatkozott be a SuperLigában a Sepsi OSK mezében, amelyben minden sorozatot figyelembe véve 191 találkozón kapott lehetőséget, 37 találatot és 26 gólpasszt jegyzett. (miska)