Hozzávalók: Egy bárány (kb. 12 kg-os) feje és négy lába; 1 babérlevél, bors, só, illetve 2 nagy murok, 3 petrezselyem, 1 ökölnyi karalábé, ½ zeller, 1 csípős paprika, 1 evőkanál zsír, 3–4 közepes krumpli, 1 evőkanál ecetes tárkony; a rántáshoz: 1 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt, pirospaprika.
Elkészítése. A megtisztított bárányfejből a szemeket eltávolítjuk, majd hideg vízben áztatjuk 24 órát. Ezután szintén hideg vízben feltesszük főni a lábakkal együtt. Miután felforrt, szűrőkanállal leszedjük a habját, sózzuk, és beletesszük a babérlevelet. Közben a leveszöldségeket megpucoljuk, hasábokra vágjuk, majd a pityóka és a csípős paprika kivételével a többit a zsíron megdinszteljük, és a fövő húshoz adjuk. Addig főzzük, amíg a hús leválik a csontról, ekkor a bárányfejet és lábakat szűrőkanállal kivesszük az edényből, és hűlni hagyjuk. A levesbe pedig beletesszük a kockára vágott pityókát és a csípős paprikát is, borsozzuk, majd addig főzzük, amíg minden megpuhul. Ezalatt az időközben langyosra hűlt lábakról és fejről leszedjük a húsdarabkákat, illetve megpucoljuk a nyelvet és az agyat, feldaraboljuk, és visszatesszük a levesbe.
Ugyancsak ezalatt a zsíron vékony rántást készítünk a lisztből és pirospaprikából, majd sűrítjük a levest. A legvégén beletesszük a levesbe a finomra aprított ecetes tárkonyt, ha szükséges, még sózzuk, és felforraljuk. Forrón, barna kenyérrel tálaljuk, az asztalra tárkonyecetet és tejfölt teszünk, hogy mindenki még ízesíthesse.
Mennyiség: 6 személy
Elkészítési idő: 2 óra
Megjelent a 100 csíkszeredai recept – 100 csíkszeredai háziasszony című kötetben; Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.