Online petíciót indított az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, melyben azt kéri, hogy a város korrupcióval gyanúsított elöljárója, Soós Zoltán gyakorolhassa polgármesteri jogkörét.
A Kiállunk Soós Zoltán polgármester mellett! című petíció szerzői azt írják: hisznek az ártatlanság vélelmében és az igazságosság alapelveiben, és kijelentik, hogy Soós polgármesterként pártpolitikától függetlenül, a város fejlődéséért dolgozott. „Most, hogy ideiglenesen eltiltották hivatala gyakorlásától, mi, állampolgárok, közösségi tagok kiállunk mellette, és azt kérjük, hogy lehetősége legyen folytatni munkáját, amíg jogerős ítélet nem születik” – fogalmaznak. Leszögezik: nem az igazságszolgáltatás ellen beszélnek, és nem is kérdőjelezik meg annak munkáját. „Csak azt szeretnénk, hogy a végső döntésig igazságos és arányos lépések történjenek, figyelembe véve, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője” – írják a petícióban, amelyről tegnap tájékoztatták a nyilvánosságot.
A petíció aláírására buzdított Facebook-oldalán Kovács Mihály Levente marosvásárhelyi alpolgármester is, aki Soós eltiltása óta megbízott polgármester és az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke. Videóüzenetében az ártatlanság vélelmére hivatkozva kifogásolta, hogy Soóst közel négy hónapja eltiltották hivatali jogköreinek gyakorlásától, és úgy vélte, a magyar elöljáró „szigorúbb bánásmódban részesül, mint mások”. „Határozottan kérjük, hogy Soós Zoltán térhessen vissza és gyakorolhassa polgármesteri jogköreit” – mondta Kovács Mihály Levente, hangsúlyozva, hogy „egy tisztességes jogállamban a döntéseknek arányosaknak, méltányosaknak és emberségeseknek kell lenniük, különösen akkor, amikor még maga az igazság is mérlegelés alatt áll”.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly decemberben indított vizsgálatot Soós Zoltán ellen korrupció gyanújával. Az ügyészek szerint a polgármester 2021–2024 között egymillió lej értékben fogadott el műtárgyakat egy üzletembertől cserébe azért, hogy a városháza közbeszerzési szerződéseket kössön az illető cégével és időben fizessen. Az elöljáró legutóbb is megfellebbezte a DNA döntését, de a Maros megyei törvényszék június 26-án elutasította azt, így június 6-ától számolva újabb 60 napra eltiltották hivatali teendőinek gyakorlásától.