Biró Erika szörcsei református lelkész asszonynak, a beszélő vetési varjú gazdájának kedvenc gyerekkori olvasmánya volt Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című könyve. Amíg Kolozsváron gyermekeskedett egy panellakás tizedik emeletén, szülei nagy „örömére” ő is hazavitt minden beteg, úton talált kis állatot – fordult meg náluk bagoly, sündisznó, kígyó, gyík, béka stb. Sok esztendő után Felsőlemhényben családi házban lakik, ahol a ház konyhájában otthonosan mozog Tapi, a tacskó, Tigris cica, Morci kutya és Csuri, a beszélő varjú. 

Csuri a véletlennek köszönhetően öt évvel ezelőtt került a Biró házaspárhoz. A kézdivásárhelyi kórház udvarán lévő egyik fészekből esett ki, szárnya és egyik lába megsérült, repülni azóta sem tud, az évek során azonban megtanult érthetően kimondani pár szót. Azért nevezték el Csurinak, mert amikor fiókaként Felsőlemhénybe került, olyan volt, mint egy veréb.Biró Erika elmondt

a: amikor hozzájuk került, még a koronavírus időszaka volt. Hazahozták a varjúfiókát, majd elvitték a zabolai állatorvoshoz, mert olyan nyílt törése volt, hogy csak egy bőrdarab tartotta a jobb lábát. Az állatorvos nem kedvelte a vetési varjakat, mert az ő búza- vagy kukoricatábláját a vetési varjak tették tönkre, így aztán nem akarta meggyógyítani Csurit. Aztán csak meggyőzték, hogy kezdjen valamit vele. Az orvos, amennyire lehetett, rendbehozta a fióka törött szárnyát és lábát. Kezdetben a garázsban élt – amíg helyre nem jött –, aztán kiköltözött az udvarra, ahol éjszaka Morci kutya hátán aludt. Később a házba is bemerészkedett, most pedig mindenhol otthon érzi magát – meséli a lelkipásztor, aki szerint idegenek jelenlétében a madár kicsit félénkebb lesz, és nem akar beszélni.

Csuri az első pillanattól megszerette a tükröt – magyarázta Biró Erika. „Az volt a mániája, hogy nézte magát a tükörben s gügyögött az ő sajátos nyelvén. Aztán egyszer teljesen érthetően kimondott egy szót, ez volt az első: „kutyuka”. Most is, ha piszkálom, megfogom a csőrét, eléggé gyakran mondja, de idegenek társaságában nem oldódik fel, ideges lesz. Az első alkalom eléggé vicces volt: a férjem, Attila még az ágyban volt, én meg a másik szobában tettem-vettem, és egyszer kiabál nekem Attila, hogy valaki beszél, te voltál? – kérdezte. Nem, nem én voltam – válaszoltam neki. Akkor jöttünk rá, hogy beszél a varjú. A kutyukával kezdte és még szokta mondani, hogy „Csurika, gyere ide!”, „Gyere, adjak puszit!”, ezeket meg variálja. Ebben semmiféle tudatosság nincs, mindössze utánoz, akárcsak a papagáj” – magyarázza Csuri gazdája, aki azt is elárulta, hogy az évek során Csurival kapcsolatosan annyi érdekes és vicces történet gyűlt össze, hogy egy kis kötetre valót állított össze, ami a baróti Tortoma Kiadónál fog megjelenni.

A Biró portán még él egy vetési varjú, Picike, ő azonban távolról sem olyan szelíd, mint Csuri. „Két kicsi lába teljesen nyomorék, fél szárnya hiányzik és nagyon vad. Ő nagyobb korától került emberközelbe. Csuri nagyon féltékeny volt, pedig arra gondoltunk, hogy biztos udvarolni fog kislány társának, de nem ez történt: mérgesen elkergette a kajától, de még a víztől is. Nem kedvelik egymást. Pici az udvaron él, ritkán merészkedik be a konyhába” – mondotta Biró Erika.

Csuri egyébként érzelmek kifejezésére is képes. Van, amikor haragszik, máskor szeret, alkalmanként meg van sértődve. Ha a reggeli simogatást nem kapja meg, akkor egy napig nem is „áll szóba” vele. Szereti a cukros kávét, belekortyol akár a pálinkába is, imádja a kólát. Érdekes, hogy nagyon szereti az ecetet, amit „egészségügyi” kezelésre használ, az ecetes csőrével bedörzsöli magát, azzal keni be a tollazatát, különösen a szárnyak alatti és a farokrészt, lehet, hogy így óvja magát a paraziták ellen”. Csurika jó viszonyban van a többi háziállattal, de ő a főnök, egyik kedvenc helye a kutya háta.