A parajdi bányakatasztrófa, ennek azonnali és későbbi következményei, az emberekre, a környezetre és a gazdaságra gyakorolt hatása minden nap téma volt a múlt héten lezajlott 34. tusványosi szabadegyetemen: négy beszélgetést is tartottak más-más meghívottakkal, akik más-más oldalról próbálták megvilágítani a történteket, rámutatni az okokra és felvillantani a lehetséges kiutakat a sóvidékiek és a sós víz által károsított Kis-Küküllő mentiek számára.
Mind a négy kerekasztalnál hasonló következtetésekre jutottak: a megelőzés sokkal keveseb pénzbe került volna, mint amennyi odaveszett, és hogy a sóbányából élő parajdiaknak újra fel kell találniuk magukat. Épp ezért volt meghökkentő, hogy a négyből három fórumra egyetlenegy parajdit sem hívtak meg.
A talaj sószennyezése visszafordítható
Az első fórumon, szerda délelőtt szakmai választ kerestek, nem is a sóbánya megmentésére, hanem a sós vízzel szennyezett Kis-Küküllő menti földek elszikesedésének kivédésére. Erre a fűtésre amúgy sem nagyon, de talajjavításra annál inkább alkalmas, a magyarországi vörösiszap-katasztrófa után már bevált lignit jelenthet megoldást – hangzott el azon az eszmecserén, amelyen Ragulszky Gábor vezérigazgatói tanácsadó, mezőgazdasági szakértő, Rákosi Kinga, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi karának adjunktusa és Csicsor János, a Biopol fejlesztő&kereskedelmi Kft. ügyvezetője osztotta meg tapasztalatait.
A parajdi föld nem marad magára című beszélgetést a Maszol hírportál beszámolója szerint a Székely Gazdaszervezetek Egyesület kezdeményezte és Józsa Eszter falugazdász moderálta. A szakmai segítség nem csupán szóbeli: megvizsgálják a sóterhelésnek kitett területeket, és első körben különböző helyeken fekvő parcellákon (összesen tíz hektáron) avatkoznak be. Megvizsgálják, hogy milyen mélyen ment le a só az öntözővízzel, mennyi sót vettek fel a növények, és ez milyen következményekkel jár; ebből jövő tavaszra már képet lehet kapni a föld állapotáról. A lignittel egyébként nem csupán a talaj sókoncentrációja csökkenthető, hosszú távon több kedvező hatása is van.
A bánya sorsa Bukarestben dől el
A második, ugyancsak szerdán megtartott fórum kifejezetten politikai jellegű volt: Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke és parlamenti képviselője a szintén Székelyudvarhelyen élő RMDSZ-es Geréb Lászlóval, Hargita megyei önkormányzati képviselővel járta körül a témát.
A Parajd: the só must go on (a sónak tovább kell mennie) című beszélgetésen az állam és annak sókitermelő vállalata, a Salrom felelősségét boncolgatták, sok technikai részlettel és rengeteg számmal. A Transtelex tudósítása szerint Zakariás Zoltán a sóbánya titoktartási szerződésének tudja be, hogy a helybeliek nem igazán vettek részt az elmúlt hónapok nyilvános vitáiban, és úgy véli, hogy gazdasági szempontból új irányokat kell keresniük, ebben azonban inkább a szakemberek segíthetnek, mint a politikusok.
Geréb László többek között elmondta: a bányába 7 millió köbméter víz folyt be, ennek sókoncentrációja elérte a nagyon magas 320 g/liter értéket, és nem tudni, mennyit oldott ki a falakból. A Telegdy-bánya és a szanatóriumi részleg megmentéséhez legalább 1,2 millió köbméter vizet kellene kiszivattyúzni (ha lenne, hova), de megvalósíthatóbbnak tűnik a német szakértők javaslata, egy új bánya megnyitása, bár ez sem olcsó és nem is gyors megoldás: 8 millió euróba és két évbe kerülne, a döntés pedig a gazdasági minisztériumra tartozik.
De még a segélyezés sem megy egyszerűen, a 100 millió lejes segélyalapból a bürokrácia miatt eddig csak 7-et használtak fel, 73 igénylő kapott belőle, ami a többezres lakosságú, zömmel a sóbányából élő lakossághoz mérve édeskevés.
Parajd a katasztrófa sodrában – a lehetséges kiutakat kereső Haranghy Csaba Ferenc, Nyágrus László, Raisz Anikó, Kozán István moderátor és Bíró Barna Botond
Be fog szakadni, csak nem tudni, mikor
A Korond-patak elterelése nem történt meg, továbbra is mosni fogja a sótömböt, és az ivóvíz probléma lesz – jelentette ki Deák György, az Országos Környezetvédelmi Kutató és Fejlesztő Intézet igazgatója a csütörtökön lezajlott harmadik beszélgetésen, amelyet Péti Márton egyetemi docens, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese irányított.
A Vâlcea megyei Ocnele Mari sóbánya 2009 nyarán történt beomlását előrejelző Deák György szerint a patak csövekbe terelése nem oldja meg a problémát, hiszen csak idő kérdése, hogy mikor szakad be a cső. (Arról a munkálatról van szó, amit június elején, a vízbetörés után kezdtek el a Salrom megrendelésére, és végül négyhetes késéssel, július 28-án fejeztek be – szerk. megj.). Korábban úgy gondolta, hogy a felső szinteket meg lehet menteni, de a Telegdy-bányát már nem tartja visszanyerhetőnek, és a szanatórium esélyei is 50 százalék alá csökkentek. Véleménye szerint a parajdi bánya is be fog omlani, de nem tudják, mikor és hogyan, mert nem állnak rendelkezésre olyan adatok, mint annak idején az Ocnele Mari-i bányáról, ahol a hatóságok megértették a veszélyt és a kicsapó sós víz útjában álló gázvezetéket is idejében kiürítették.
Parajdon egy nagyon komoly megfigyelési rendszerre lenne szükség, mérésekre, és arra is, hogy a rendelkezésre álló adatokat a sóvállalat, illetve a vízügy adja ki a szakembereknek, jelenleg ugyanis egymásnak ellentmondó közlésekkel kellene dolgozniuk: a Telegdy-bányáról például hol azt mondták, hogy menthető, hol azt, hogy tele van, de olyan is volt, hogy két személy két különböző vízszintet jelzett, amelyek között 12 méter volt a különbség. Adja Isten, hogy ne a legrosszabb forgatókönyv történjen meg – egy olyan beomlás, ami nagy mennyiségű sós vizet fog kicsapni, ami lefolyik Magyarországra, be a Dunába, és így köti össze Parajdot a Fekete-tengerrel –, de nem elég ennyiben hagyni, mert ez így egy olyan bombához hasonlít, amit nem kontrollálunk: nem tudjuk, hol és hogyan szakad be, és azt sem, hogy mikor, pedig ez a legfontosabb kérdés jelenleg – fejtette ki.
Deák György leszögezte: a Salrom a felelős a kialakult helyzetért, és azért is, hogy a patakot most sem terelte el másfelé. A vállalatnak szép profitja van, abból lehetne 3D-s modellezést és mindenféle szükséges műveletet végezni egy megalapozott prognózis felállításához, de nem látja ezt. Megmondtam, hogy mit kell tenni, és valakinek vállalnia kell a felelősséget, de senki sem vállalja – tette hozzá. Azt is elmondta: az embereknek jobban el kell magyarázni, hogy mi történik, a jelzőrendszerekről is tudniuk kell, hogy mit jeleznek. Ami a sóbánya jövőjét illeti, egy új szanatórium kialakítására lát lehetőséget, kitermelésre kevésbé.
Munkagépek a Korond patakánál a bánya elárasztása után. Fotó: Alex Micsik / Agerpres
Csüggedni nem szabad
A felelősségvállalás hiányát tette szóvá Ilyés Ferenc is, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ igazgatója. Elmondta, az utóbbi időben sok sóbánya beomlását megnézte, és úgy véli, hogy bár fel lehetett volna készülni a katasztrófa, illetve a következmények elhárítására, ez mégis meglepetésként érte az illetékeseket, kívülről csak egy nagy összevisszaság és kapkodás látszik. A sóbánya elárasztása sokkolta a parajdiakat, és még nem tértek magukhoz, de Ilyés szerint új startvonalat kell húzni, és turisztikai desztinációs menedzsment (TDM)-szervezetet kell létrehozni, amely pluszbevételeket, programokat tud generálni, és reményt adhat. A közösségnek már van egy kapacitása, tudása, szervezettsége a vendéglátás terén, ezt nem szabad elengedni, mert a katasztrófa utáni állapot átmeneti. De ebben az időszakban sem kell pánikba esni, és olyan külső beruházót keresni, akit két év múlva maguk a parajdiak sem szeretnének – figyelmeztetett (arra célozva, hogy volt, aki Drakula-parkot hívott volna a faluba). Elmondta azt is, hogy a kis székelyudvarhelyi egyetem öt helyet biztosít parajdi jelentkezőknek szellemi tőkéjük gyarapítására.
A parajdi bánya olyan fejőstehene volt az államnak, amelyet maga az állam vágott le – jelentette ki Bíró Barna Botond, a Hargita Megyei Tanács elnöke, aki számokat is mondott: a bányát elöntő 7 millió köbméter víz sótartalma 308–316 gramm literenként, és ha ezt a mennyiséget 15 év alatt termelik ki, az 100 millió euró bevételt hozott volna; ha pedig a bánya fénykorában eladott 700 ezer belépőjegyet is beszámítjuk, az évente mintegy 6 millió euró lenne. A katasztrófa óta beruháztak mintegy 22 millió lejt, a kivédése pedig 10 millióba került volna – sorolta, és meg is fogalmazta az első tanulságot: ha a problémákat folyamatosan a szőnyeg alá seprik, akkor úgy felgyűlnek, hogy előbb-utóbb átszúrják a szőnyeget.
Kiemelte, hogy a helyi és megyei önkormányzatnak jogilag se köze, se hatásköre nincs a bánya ügyeihez, de mivel az illetékesek nem beszéltek, ők álltak ki az emberek elé, mert krízishelyzetben a legrosszabb hallgatni. Az elmúlt másfél hónapban annyit erodálódtak, mint máskor négy év alatt, mondta a megyevezető, aki azt látta, hogy katasztrófahelyzetre az államnak nincs megoldása: nem volt gyors, felelős és egyértelmű fellépés – 2 jogász 3 véleményt, 2 szakértő 10 álláspontot fogalmazott meg –, és amit kezdetben egy parajdi bányász is meg tudott volna oldani, azt halogatták, ide-oda tologatták azok, akikre a döntés, a beavatkozás tartozott; most sem tartja senki kézben az irányítást.
Ami a parajdiakat illeti, Bíró Barna Botond arra is felhívta a figyelmet, ami már a koronavírus-járvány idején meglátszott: a turizmus nagyon-nagyon sérülékeny iparág, nem is állt egészen helyre, ezért más jövedelemforrást is kell keresni. Beszélt arról is, hogy egy időben egymást érték a miniszterek és tévériporterek Parajdon, és kitért a rémhírek terjedésére is: miután egy magyarországi sajtótermékben az jelent meg, hogy Parajd süllyed, a kétségbeesett szülők hazarendelték a kiránduláson levő gyermekeiket.
Ha menteni akarjuk a menthetőt, akkor nem az a kérdés, hogy hány vendégéjszakát regisztráltak Parajdon, hanem az, hogy ez a Hargita megyei turizmus hány százalékát jelenti – mondotta Horváth Alpár, a BBTE gyergyószentmiklósi tagozatának igazgatója, aki szerint Parajdról nincsenek pontos adatok, mert a 10 férőhely alatti szállásokról nem gyűjtenek ilyeneket; ő maga úgy véli, hogy a vendégéjszakák valós száma nagyjából háromszorosa volt annak, ami a papírokon szerepel, és becslése szerint ezek nagy része helyi kifejezéssel élve „szuszogó”, azaz gyógykezelésre érkező személyekhez köthető.
Parajd és a Sóvidék Hargita megye harmadik legnépszerűbb célpontja volt az elmúlt években, de idén (az üdülési jegyek megvonása miatt) a turizmus mindenütt visszaesett. Ez a szezon elveszettnek látszik, de jó lenne legalább a segélyeket átláthatóan elkölteni, és legyen kézzelfogható eredményük is, például egy kilátó építése, hogy legyen egy új attrakció. A TDM-szervezet létrehozását tíz éve mondják, ez egy éven belül eredményeket hoz, és van mire építeni, hiszen a Görgényi-havasok megvannak, itt halad át a Mária-út és a Via Transilvanica is. Horváth Alpár szerint a krízishelyzet rákényszeríti a parajdiakat arra, hogy „kilépjenek a kerítés mögül”, és új dolgokba kezdjenek. Ne 150 turistán osztozzanak, vonzzanak oda ezret, mert van kiút.
Ahogy Balatonfüredet nem lehet a Balaton nélkül eladni, úgy Parajdot sem a sóbánya nélkül – véli Trucza Adorján, a Taste of Transilvania Gasztroakadémia jogtulajdonosa, aki szerint a katasztrófa 90 százalékos kiesést jelent, amit nem lehet pótolni, és ez a valóság a tanévkezdés után fog igazán beütni. A sóbányába nagyon sok mindent álmodtak bele, ők maguk jövőben ott akarták a Románia legnagyobb karneválját megszervezni, és más terveik is voltak – mondotta. Ő is szóvá tette, hogy mindenki csak hárítja a felelősséget az illetékesek közül, ám azt is megjegyezte, hogy ebben a helyzetben lehetne olcsóbban adni a kürtőskalácsot, mert a régi magas árakhoz való ragaszkodás nem fog új perspektívát nyitni Parajdon. Azt is felvetette, hogy talán jobb lenne berobbantani a bánya tetejét, ha ez megoldható, mert az legalább egy beláthatatlan időre szóló bizonytalanságot megszüntetne. Végül úgy vélekedett, hogy az marad fenn, aki a legtöbb munkát fekteti be.
A meghívott előadók között ugyan nem voltak parajdiak, a hallgatóságban azonban többen is ültek, akik egy egész sor kérdést tettek fel; elsősorban azt akarták tudni, hogy a bánya beszakadása mennyire biztos (mert egy sor adatot „mindig meghamisítottak”), de azt is sérelmezték, hogy riogatják az esetleges látogatókat a parajdi helyzettel, holott mindenki biztonságban van a faluban, és nagyon várják a vendégeket. Ebből élénk beszélgetés alakult ki, de már egy másik sátorban, mert itt kezdődött a következő előadás.
A víz az úr. Fotó: Facebook / Nyágrus László
A patak becsövezése nem elég
Az a veszély: ha nem lesz sóbánya, mi lesz Parajddal? – tette fel a kulcskérdést Nyágrus László, a község polgármestere a negyedik, pénteki beszélgetésen, amelyet Parajd, a katasztrófa sodrában – Habár fölűl a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr! címmel hirdettek meg.
Az elöljáró elmondta: május 27-től teljesen felfordult a község élete, ez a tragédia több szempontból is bélyeget nyom a közösségre, és bár jó volt látni, hogy a bajban összefogtak az emberek, a frusztráció, bizonytalanság, kilátástalanság érezhetően jelen van. Ezért arra kéri azokat, akiknek hatásköre van a bányát illetően, hogy vagy a régivel kezdjenek valamit, vagy egy újon gondolkodjanak. Felidézte, hogy a katasztrófa idején ügyvivő kormánya volt az országnak, és kifejezte reményét, hogy a Korond-patak számára megépített csőrendszer jól működik majd. Elmondta: a wellnessfürdő sem tudott megnyitni, de mindent megtesznek, hogy augusztustól fogadni tudja a vendégeket, ahogy azért is, hogy a vízbetöréskor kilakoltatott családok vissza tudjanak térni a házaikba. Nagyon fontosnak tartja, hogy pozitív hírek is terjedjenek Parajdról, idegenek azzal tudnak a legjobban segíteni az ottaniaknak, ha ott nyaralnak – jelentette ki, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a felelős intézményeknek is tenniük kell a maguk dolgát, hogy Parajd tovább tudjon élni. Az önkormányzat azért vezette be és hosszabbította meg a vészhelyzetet, hogy minden munkálatot minél gyorsabban és hatékonyabban el lehessen végezni, és bízik benne, hogy a patak becsövezése után a következő munkálat is megtörténik a bánya és a környék biztonsága érdekében. Ő még mindig nem tudja felfogni, ami megtörtént, de a helyzet meghalad mindenkit; ennek ellenére próbálják a lehető legjobb megoldást megtalálni.
Hallani is szörnyű volt a parajdi katasztrófáról – mondta Raisz Anikó, a magyar energiaügyi minisztérium államtitkára, aki a múlt héten a helyszínen is tájékozódott. Hangsúlyozta, hogy nem a bányából szivattyúzzák ki a vizet, az újonnan épült csőrendszerbe a Korond-patakot vezetik be, de ez csak rövid távú megoldás, a normális vízmennyiség számára; közép- és hosszú távon medencerendszert kell kiépíteni a nagyobb vízmennyiség felfogására. A katasztrófát meg lehetett volna előzni, de most az a kihívás, hogy ne legyen még nagyobb. Fenntarthatósági szempontból is alaposan át kell gondolni a dolgokat, és fenn kell tartani a hitet is az emberekben; Magyarország szakemberekkel és pénzzel is segít, és bízik abban, hogy kitartással, munkával, a közösség szeretetével sikerül megtalálni a megoldást.
A Korond-patak becsövezése csak száraz időre való megoldás, szükség van záportározóra is – erősítette meg Haranghy Csaba Ferenc, a Nemzeti Vízművek vezérigazgatója, aki szerint a felelősség keresése nem oldja meg a problémákat. A vízgazdálkodás nagyon bonyolult kérdés, és elég nagy a nyomás a szakembereken, hogy a legolcsóbb megoldást válasszák, de nem mindig az a legjobb; a megelőzés azonban hétszer-tízszer olcsóbb, mint a kárelhárítás – fejtette ki. Azonnali, civil segítségnek azt látja, ha az emberek Parajdra mennek nyaralni, mert így tudják biztosítani az ottaniak megélhetését.
A román államnak nincs szabályozott receptje katasztrófa esetére, de még a szabályozott dolgok is rosszul mennek az olyan vegyes összetételű minisztériumközi bizottságban, amely a parajdi katasztrófa után alakult meg, és tagja két miniszter, egy államtitkár, a vízügy országos és regionális, illetve az állami sóvállalat képviselői – mutatott rá Bíró Barna Botond, Hargita megye tanácselnöke, aki szerint a legjobb a rendkívüli állapot bevezetése lett volna, hogy egy kézbe kerüljön minden döntés, a vízbetörés után ugyanis a vízügy és a sóvállalat vezetői is próbálták a másik felé tolni a felelősséget. Az RMDSZ ekkor próbált beavatkozni, de a jelenlegi politikai erőviszonyok között korlátozottak az érdekérvényesítési lehetőségei.
A megyevezető ezen a beszélgetésen is elmondta, mennyit veszített az állam a parajdi bányakatasztrófa miatt, méltatta Nyágrus László polgármestert, aki „jelesül vizsgázott” ebben az „ezerfelé cibált” helyzetben, és felsorolta, hogy a helyi turisztikai vállalkozások, környékbeli egyetemek, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakembergárdája, a bukaresti influenszereket is felkereső Visit Hargita csapata is dolgozik azon, hogy legyenek vendégek Parajdon és a térségben, menjenek a töltött káposzta-fesztiválra vagy a szovátai tökfesztiválra. A turizmusfejlesztés ugyan elég gyerekcipőben jár Romániában, de a gazdaság saját magát be fogja állítani – vélekedett, kitartásra biztatva a parajdiakat. Végül még egy tanulságot megfogalmazott: egy ilyen katasztrófa alázatra is tanít, arra, hogy milyen picik vagyunk mi, emberek a természet erőivel szemben.