Labdarúgás, SuperLigaAlulmaradt az FK Csíkszereda

2025. augusztus 4., hétfő, Sport

Továbbra is nyeretlen a SuperLigában az FK Csíkszereda, amely szombaton 3–1-re kikapott a szintén újonc FC Argeș vendégeként Mioveni-ben az élvonalbeli bajnokság negyedik fordulójában. Ilyés Róbert csapata egy döntetlennel és három vereséggel sereghajtó a táblázatban. 

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

Az első félidőben a házigazdák mezőnyfölényben futballoztak, az első negyedórában kétszer is betalálhattak volna, azonban Robert Moldoveanu és Guilherme Garutti is mellé fejelt. Kisvártatva az FC Argeș vezetést szerzett, a 16. percben Mario Tudose kiugratását követően Ricardo Matos külsővel a bal alsóba lőtt (1–0). Fél óra elteltével Ilyés Róbert vezetőedző kényszercserét hajtott végre, a sérült Csürös Attila helyére Anderson Ceará lépett pályára, akinek érkezésével megélénkült a vendégek támadójátéka. Szünet előtt mégis növelték előnyüket a lila-fehér mezesek, a 42. percben Moldoveanu szabadrúgása után Garutti bólintott a hálóba (2–0). Az FK Csíkszereda először a 45. percben veszélyeztetett, ekkor Veres Szilárd próbálkozását hárította Cătălin Straton, majd a ráadásban szépségdíjas találattal sikerült szépítenie, amikor is Jozef Dolný passzából Ceará 25 méterről a bal felsőbe emelt (2–1). A második félidőben a Bogdan Andone irányította labdarúgók átengedték a kezdeményezést ellenfelüknek, mégis növelhették volna a különbséget, viszont Caio Martins közelről fölé továbbított. Az Argeș megyei alakulat a 68. percben már nem hibázott, egy ellentámadás végén Matos előkészítéséből a csereként beállt Yanis Pîrvu volt eredményes (3–1). Nem sokkal később Adel Bettaieb is bevette Simon Máté kapuját, ellenben a játékvezető kezezés miatt érvénytelenítette a gólt. A hajrában a székelyföldi csapat előtt is adódott lehetőség, ám Ferenczi János célt tévesztett, a csíkszeredai együttes pedig sorozatban harmadszor maradt alul.

Eredmény, SuperLiga, alapszakasz, 4. forduló: FC Argeș–FK Csíkszereda 3–1 (gólszerzők: Matos 16., Garutti 42., Pîrvu 68., illetve Ceará 45+6.). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2025-08-04: Sport - Miska Brigitta:

Döntetlennel indította a másodosztályt a Sepsi OSK (Labdarúgás, 2. Liga)

A sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap döntetlent játszott a Chindia Târgoviște vendégeként az Eugen Popescu Stadionban a másodosztályú labdarúgó-bajnokság első fordulójában. A házigazdák negyedóra elteltével szereztek vezetést, míg a több mint 70 fős szurkolótábor támogatását élvező vendégek a szünet után egyenlítettek, így pontosztozással zárult a találkozó. A háromszéki együttes augusztus 9-én, szombaton 11.30-tól az FC Metalul Buzău otthonában játszik.
2025-08-04: Sport - :

Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmes (Vizes világbajnokság)

Kós Hubert Európa-csúccsal aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban pénteken a vizes világbajnokságon. Ez volt a sportág történetének 36. magyar vb-aranya. A 22 éves sportoló önmaga és a medencés úszóválogatott második érmét szerezte Szingapúrban.