Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A közleményben tájékoztatott arról, hogy a marosvásárhelyi látogatása után az éjszakát Parajdon töltötte a Tisza Párt küldöttsége, ezzel is támogatva a beomlott sóbánya tragédiája miatt nehéz helyzetbe került helyi turizmust.
Magyar Péter kiemelte: nem hagyja, hogy „a Fidesz tovább építse az oligarcharendszerét a határon túl”. Azt írta, a székelyföldi látogatásán tett ígérete szerint a Tisza-kormány a valódi fejlesztéseket és nem a politikai hűséget támogatja majd. Hozzátette: „Székelyföldre érkezve meleg fogadtatásban volt része, a székelyföldiek többsége a hazai hazug, uszító propaganda ellenére barátsággal és nyitottsággal fogadta őket”.
A közlemény szerint Magyar Péter újságíróknak arról is beszélt, hogy „a Tisza álláspontja szerint az nem a nemzet érdeke, hogy Erdélyben ugyanolyan oligarchikus rendszer alakuljon ki, mint Magyarországon”. Tőkére és anyaországi támogatásra Székelyföldön is szükség van, de semmiképp sem úgy, hogy „Orbán Viktor és a Fidesz kialakít egy NER 2.0-t” – szögezte le. Hozzátette: „ezért a leendő Tisza-kormány azon fog dolgozni, hogy átláthatóan, a helyiek véleményét kikérve támogassa a külhoni magyarokat és fejlessze a határon túli magyar településeket a kultúra és a nemzeti összetartozás jegyében”. Az ellenzéki politikus hangoztatta: „nem szavazatokért jött Erdélybe, és továbbra is áll az ajánlata, szívesen ellátogat a háború sújtotta Kárpátaljára Orbán Viktor miniszterelnökkel”.
A közlemény idézi Lukács Csabát, a Magyar Hang parajdi származású újságíróját is, aki arra mutatott rá, hogy a tragédia előrelátható volt, és ezáltal megelőzhető lett volna.
Elutasított újságírók
Magyar Péter pénteken a közösségi médiában tájékoztatott arról, hogy Marosvásárhelyre utazik, illetve Parajdra és Nagyadorjánba, „az erdélyi és a partiumi Tisza Szigetek meghívására”. Az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget fő szervezésében a hét végén zajlott Nagyadorjánban a Közösségi Párbeszéd Tábor, melynek szombati programjaira Magyar Péter is várták. Az esemény iránt érdeklődő sajtóorgánumok újságírói közül nem sikerült mindenkinek bejutni szombaton a rendezvényre, belépésüket elutasították. A Székelyhon közölte: bár korábban hivatalos értesítést kapott a szerkesztőség a tábor megszervezéséről, szombaton munkatársaik nem mehettek be a rendezvényre, magyarázatként annyit közöltek velük a helyszínen, hogy nincs belépési engedélyük, illetve nem jelezték vissza részvételi szándékukat. A portál szerint erre vonatkozó utasítás nem szerepelt a táborrra vontakozó tájékoztatóban. A Maszol ismertette, munkatársukat indoklás nélkül utasították ki a rendezvényről, melynek hivatalos honlapján nem szerepelt arra vonatkozó információ, hogy a sajtó képviselőinek regisztrálniuk kellett volna. Megjegyezték, egy nappal korábbi telefonos megkeresésükre sem kaptak választ. Mint írták, a bejáratnál azt kérdezték, hogy „milyen irányultságú” a portál, majd közölték, hogy „a Maszol nem szerepel azon a listán, amelyen a kedvezményezett sajtóorgánumokat tüntették fel”. A Maszol szerint a közszolgálati televízió munkatársai sem léphettek be a helyszínre.